Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája Trilógia

2018.11.16. Soman Chainani - Jók és Rosszak Iskolája Trilógia

“Ősidőknek erdejében
Két kastély áll, fej fej mellett;
Egy a Jónak, egy Gonosznak,
Együtt, de mind mást tanulnak.
Menekülnél, de nem lehet,
Kifelé csak mese vezet.”

Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája

Mindannyian ismerjük a tündérmesék világát: a Jó, aki állja a sarat, hogy elnyerhesse méltó büntetését. A Rossz, aki a saját érdekeit nézi, árt másoknak, és megbűnhődik. Egyszerűnek tűnik, ha tudjuk, kire melyik szerepet osztották. De mi történik akkor, ha a szerző sors mégsem egy bizonyos szerepre szánt minket és az utunk váratlanul irányt vált? Mi van, ha egy mese nem fekete-fehér, jó vagy rossz és mindenki indokoltan küzd a saját boldog végéért? Ennek járt utána Soman Chainani ebben a kötetben. A borító senkit se tévesszen meg, ez nem feltélenül csak egy tündérmese a sok közül, bár a keretet az összes általunk eddig ismert történet adja hozzá.

Az alaptörténet szerint kétszáz év óta Gavaldon városából négyévente egyszer a legjobb és a legrosszabb gyerek eltűnik. A város lakói nem tudják, hogy a Jók és a Rosszak Iskolája elvégzése után kedvenc mesekönyveik szereplőiként látják szülötteiket viszont. Ebben az évben Sophie és Agatha a két szerencsés, ám az iskolába kerülve egyikük sem oda kerül, ahová magukat gondolták volna. Hogy visszaállíthassák a világukat, és a saját helyzetüket benne, kalandok sora veszi kezdetét a megfelelő történetük, és önmaguk megismerése felé.

A Jók és Rosszak kettéosztott világa sok szempontból tart pontos tükröt a mai világ és az emberi természet elé. Az első benyomáson túl sok múlik, pedig a külső alapján ítélni hiba. Saját magunkat sem ismerhetjük meg könnyen, ha a vágyaink szerint határozzuk meg a helyünket a világban és nem reálisan, a tényleges tulajdonságainkat vagy képességeinket megvizsgálva. A helyzet fonákja, hogy az is része az önismeretnek, hogy mások milyennek ismernek minket. Kérdés, melyik számunkra fajsúlyosabb? Csak nem szabad szem elől téveszteni, hogy lehetetlen mindenkinek megfelelni és akkor már jobb inkább önmagunkat adni. Mindez fontos ahhoz, hogy megtaláljuk a saját célunkat, bármi is legyen az. Bár azt érezhetjük, szégyen, ha nem jutunk fel a csúcsra, fontos belátni, ha nem nekünk való. Egy számunkra megfelelő helyen jobban kibontakozhatunk, boldogabbak lehetünk. Ahogy nem lehet mindenki jó, úgy nem lehet mindenki vezető sem.

“A legjobb galádok esetében az ember kételkedik.”

Bár a Jók Iskolája és a Rosszak Iskolája között éles a határ, a diákokban sokkal több a hasonlóság, mint gondolnák. Agatha-t ugyanúgy kivetik maguk közül a társai, mint Sophie-t, a rosszak ugyanúgy szeretnének megfelelni a szülői és iskolai elvárásnak, mint a jók, de az év végére egyre inkább elkülönülnek a tanulók egymástól. A tapasztaltak formálják őket: ahogyan a sötét oldalon a csalódás, fájdalom, félelem hatása erősödik, úgy a másik oldalon a kedvesség, segítségnyújtás lesz a jellemző. Ami kicsit visszás, az a látszat és a valóság közti különbség. Míg a vizsgák a tettekről szólnak, addig az órákon túl nagy hangsúlyt fektetnek külsőségekre, ezzel is erősítve a sztereotípiákat.

A könyv szerencsésen leszámolt olyan téveszmékkel, mint a ránk támadó, veszélyes idegen. Helyette figyelmezteti a növendékeket, sokkal rosszabbak, fenyegetőbbek lehetnek azok, akiket közel engedünk magunkhoz. Az iskolai szabályszegés következményei is emlékeztetnek a kinti világ valós veszélyeire. Mert mit érne a herceg fehér lovon legyőzendő sárkány nélkül? A szerepvállalás miatt érezhető a növekvő nyomás a fiúkon talán jobban is, mint a lányokon. Nekik a fizikumukat is éppúgy edzeni, építeni kell, miközben varázsolni tanulnak. Az “ideális” testképnek pedig túlzottan is meg akarnak feleltetni minden fiatalt. Kérdés, ebben az világban mennyire fontos végül a külső a belsővel szemben.

A női karakterek között szembetűnő a különbség. Míg a Jók Iskolájában leginkább azt tanulják a lányok, hogyan hívjanak segítséget és várják csinosan a megmentő herceget, és a fiúknak elég kemény kiképzésben van részük, addig a Rosszak Iskolájában erős, független hősöket és hősnőket nevelnek. Ezen változtat kicsit Agatha, aki nem csak azt tanulja meg, hogy nézzen ki jól, helyette megtanul varázsolni és másoknak segíteni is. Akaratlanul, de megmutatja, az ember lánya lehet a saját meséje hősnője, sőt a hercegét is megmentheti!

“A mesék és a való élet közötti határvonal bizony nagyon vékony.”

Az író jó arányérzékkel találta el a tradíció és a modern társadalmi értékek közti egyensúlyt, rávilágítva az esélyegyenlőségre, nemi szerepek alakulására, a túlzott elvárások és sztereotípiák visszásságaira. Bár mesekönyvnek tűnik, szerintem iskolában kéne tanulni erről a könyvről és nem csak gyerekeknek. Az ifjúsági jellege mellett ez egy nagyon jól átgondolt regény, sziporkázó humorral, váratlan szófordulatokkal és szerethető karakterekkel megírva.


“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két lány…”

Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek

A sorozat folytatása megőrizte a tündérmese csomagolást, a szellemes tálalást, miközben újabb társadalmi jelenségekre reagál: A hagyományos családmodell átalakult. A kislányoknak már azt tanítják, bármit elérhetnek, majd szembesülniük kell bizonyos kor után azzal, hogy az elvárások ugyanazok maradtak: menjenek férjhez, szüljenek gyereket. A társadalom viszont nem reagált arra elég gyorsan, hogy esetleg másban is ugyanúgy megmaradjon a kiteljesedés lehetősége. Ahogy a férfiak helyzetének megváltozására sem. Szerencsére a könyvben komoly hangsúlyt kapott, hogy a nemi egyenlőség nem egyenlő a férfigyűlölettel vagy a nőuralommal. Nincs egyenlőség, amíg valamelyik fél hátrányt szenved… Miközben a szülők egyensúlyozni próbálnak a karrier, a család, és a társadalmi elvárások tengerén, egyre több gyermek él csonka-, vagy mozaik családban. De hogyan hatott mindez a mesék világára?

Az elmúlt évtizedekben a tündérmesék szép lassan átalakultak. Ez leginkább a hősnők ábrázolásán érezhető: függetlenebbek, önállóbbak. Most már elvárás, hogy a törjenek ki a bajba jutott hölgy szerepköréből, akár a hercegeik nélkül is. De hogyan hat ez az átalakulás az eddigi egyensúlyra? Mi lesz így a hercegek szerepe? A lányokra hogyan hat, ha elhitetjük velük, hogy bármihez kezdhetnek az életükkel? Mi történik, ha nem kell megfelelni a az elvárt szerepeknek, csak önmagunknak? Elsősorban ezekre a kérdésekre kereste a választ Soman Chainani a Lányok és Fiúk Iskolájában.

Agatha és Sophie egyedülálló barátsága bebizonyította, hogy a szerelem nem az egyetlen, amitől boldogságot lehet remélni és hercegek nélkül is vannak lehetőségeik. De amíg ők mit sem sejtve élik tovább hétköznapi életüket Gavaldonban, az idilli befejezésük felborította a mesék világát. A boldog végről is kiderült, mégsem olyan boldog, mert mindkét részről komoly áldozatokat követel. Amint valami mást kívánnak tiszta szívből, újra a mesék világában kötnek ki és nem várt kihívásokkal találják szembe magukat.

Ugyanis az ő történetük mintájára a hercegnők újraértelmezték magukat, így a meséiket is. Saját kezükbe vették a sorsukat, megtagadták a hercegeket. Ez a kollektív elutasítás kétségbeesést és dühöt szült, és szélsőséges indulatokat váltott ki a fiúkból. A “boldogan éltek, míg meg nem…” helyett csatározás szakítja ketté a hősök és hősnők életét. Egyértelmű a politikai lecke: megosztva mindenki gyengébb, káoszban mindenki manipulálható és kész is a háború tökéletes receptje. Vékony a határ jó, és rossz, szeretet, és gyűlölet között. Így aki nem vigyáz, könnyen a másik oldalon találhatja magát.

“Senki nem szereti a fiúkat! Még azok a lányok, akik szeretik a fiúkat… ők sem bírják ki őket! Büdösek, túl sokat beszélnek, mindent összezavarnak, és mindig a nadrágjukban van a kezük. De ez nem jelenti azt, hogy létezhet iskola fiúk nélkül! Ez olyan, mint a csontmadár csont nélkül! Mint a boszorkány bibircsók nélkül! Fiúk nélkül NINCS AZ ÉLETNEK ÉRTELME!”

A harcok ellenére nem áll meg az élet az iskolában, csak átalakul. A fiúk a várható csetepatéra edzenek, a lányok pedig próbálják élvezni a fiúk és a külsejükkel kapcsolatos elvárások nélküli életet. Bár sziporkázó humorforrás ez a szituáció, érdekes gondolat, hogy mennyire meghatározzák az önképünket, mindennapi cselekedeteinket a vélt, vagy valós elvárások felénk, támassza ezt felénk a világ vagy akár mi magunk. A fiúk céljukat vesztve lézengenek, dühöngenek. Nem tudják pontosan, új szerepet keressenek, vagy a régit próbálják visszaszerezni, annak minden terhével együtt. A lányok pedig mernek önmaguk lenni: nem szépítkeznek, nem viselkednek álszerényen illedelmesen. Van, aki nem tud adaptálódni ebbe az új világba, és persze van, aki itt lel igazán önmagára. De végeredményben mind elkezdenek hiányozni egymásnak, és belátják, lehet élni a másik nem nélkül, de nem feltétlenül érdemes…

Az első részben már megszeretett világ így a feje tetejére áll és az olvasó újra felfedezheti az eddigi helyszíneket, történeteket egy egészen más szemszögből. Közben a szereplők közti dinamika is átalakul, a karakterek nagyobb mélységet kapnak. Sophie és Tedros története is nagyon jól megmutatja, hogy a korábbi tapasztalatok hogyan hatnak a kapcsolataikra. A szülői elutasítás miatt mindketten dühösek, bizonytalanok, és félnek. A múltjuk tükrében a jelen döntései értelmet nyertek. Az már furcsább, hogy a boldog véghez Agathának választania kell a barátság és a szerelem között. Az nagyon találó megállapítás, hogy ahogy felnő az ember, átalakulhat a prioritása, kevesebb ideje marad magára ugyanúgy, mint a szerelemre, vagy a barátságra. De egy jó kapcsolatban – legyen az bármilyen természetű – szerintem ezek a változások nem hozzák el szükségszerűen a választás kényszerét. Ugyanúgy, ahogy megfér egy szívben a jó és a rossz, ugyanúgy meg kéne férnie egy szívben a különféle érzelmeknek és embereknek. Viszont bármire is sóvárog a szívünk, vigyáznunk kell, mit kívánunk, és mit áldoznánk fel érte!


“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rózsaszín ruhás szép kislány, aki az ablakban várta, hogy elrabolják. Tudta, hogy egy napon egy messzi- messzi ország uralkodója lesz majd …”

Soman Chainani: Jótett helyébe

Becsülendő, hogyan mer tradícionális ötletekhez újszerű megoldásokkal nyúlni ez a sorozat. A különféle tündérmesék kifordítása és összevágása végig fenn tudja tartani az érdeklődést, annak ellenére, hogy a történet olykor magán viseli a szappanoperák jellemzőit. Számomra már-már bűnös élvezetté nőtte ki magát az utolsó epizód, a kamasztrió szenvelgései és a túlírt dráma miatt, de nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy milyen szórakoztatóan reflektál valós jelenségekre. Végig érezni, az író tisztelettel viseltetik az alapanyag és az olvasók iránt. Közben szinte ugrókötelezik a képzelet és a valóság közti vékony határvonallal. A nyelvi játékok, a csípős humor, a részletesen kidolgozott világ és az árnyalt karakterek teszik letehetetlenné ezt a trilógiát.

Az utolsó epizódban a hangsúly a különböző emberi kapcsolatokon, és az idő múlásán van. Ami eljárt bizony a mesehősök felett is. Miközben megismerjük letűnt korok történeteit, a jelenben izgulunk, és a jövőért aggódunk. Ami a várható konfliktusokat illeti, a generációk találkozása miatt meglehetősen bővültek a lehetőségek. A fiatalok a boldog véget hajszolják, amit az idősek hol nosztalgiával, hol tapasztalaton alapuló cinizmussal szemlélnek. Ahogyan a kamaszok emlékeztetik az élemedett korú társaikat a múltra, úgy figyelmeztetik őket a boldog véget rég megélt nagy öregek a várható jövőre. Ahogyan a jó és a rossz, a fiúk és lányok nem léteznek a másik nélkül, úgy a fiatalok és az idősek sem.

Mindig is érdekelt, a mesékben mi következik azután, hogy a szerelmesek ellovagolnak a naplementében és ez itt remekül be is lett mutatva. Agatha és Tedros kénytelenek szembesülni azzal, mekkora különbség van a legendás és a valós kapcsolatok között. Mert ha egy pár nem igazán töltött kettesben sok időt, nem ismerik egymást, akkor meg kell tanulniuk alkalmazkodni a másikhoz, tolerálni egymást és kommunikálni egymással. Legkésőbb akkor, mikor a szőke herceg hátsóját feltöri a paripa nyerge és a hercegnő megőrül a női princípiumok élvezetétől. Ahogyan a többi hős is a saját bőrén tapasztalta, ők is rájönnek, hogy a boldog vég nem állandó állapot, hanem folyamatos munka. De ha a megfelelő emberért tesszük, az mindenért kárpótol.

“Nem számít, hogy fiú vagy lány vagy. Nem számít, ki az apád és honnan származol, és hogy nézel ki. Azon aggódsz, hogy elhagylak, ha meglátom igazi énedet … Pedig én éppen amiatt maradok melletted.”

Agatha sok szempontból szerencsés, bár olykor túlságosan is naiv vagy idealista döntéseket hoz. Végső soron mégis szerénysége, akaratossága és persze a jósága miatt tart ott, ahol. Eközben a győzelmében is mindenét folyton elvesztő Sophie megy a saját feje után, megnehezítve mindenki sorsát. Ebből a szempontból érdekes párhuzam van köztük, hiszen amíg Sophie elvileg minden döntését a boldogságért hozza, addig Agatha pontosan ennek képes hátat fordítani mások érdekében. Bár, ha kicsit cinikusabb lennék, mondhatnám, hogy egyszerűen jobban fél elfoglalni az őt megillető helyet, mint amennyire fontos számára a hercege. De csak majdnem. Mindenesetre szép gondolat, hogy nem minden jócselekedet fakad tisztán jóságból, ahogy nem minden galád tett oka a puszta kegyetlenség.

Amíg a Agathát világuk változása foglalkoztatja és a többiek megmentése érdekében mozgat meg mindent, Sophie egyre inkább teret enged önző vágyainak. Nincs reális képe önmagáról és a világról sem. Ráadásul a sok keserű tapasztalat előbb magányossá, majd üressé teszi őt. Elvakultságától csak az menti meg, hogy – akárhogy is – mindig ott vannak egymásnak Agathával. Láttuk már korábban, hogy mindketten képesek változni, mégis egy nagyszerű lezárás kerekedett ki abból, ahogy végül szembenéztek önmagukkal, a döntéseikkel, a múltjukkal. De addig hosszú út vezet, amit szívfájdalom és elhibázott kapcsolatok sora övez. Mindketten egy helyre tartanak, teljesen más irányba indulnak el, de a végére elérnek oda, ahova el kell jutniuk, ha nem is úgy, ahogy képzelték.

“A Gonosz szeretete és szerelme valójában ezt jelenti, Sophie – jelentette ki a dékán. – Tudni, hogy a Jónak ugyanolyan joga van élni és harcolni a boldogságért, mint nekünk. Mert a végén a Jó és a Rossz ugyanannak a történetnek a két oldala: minden Jó a Rosszból ered, és minden Rossz a Jóból származik.”

A sorozat a Twister Media Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s