Étel és irodalom

2020.06.05. Étel és irodalom

Az ételek és az italok nem csak alapvető szükségletet jelentenek számunkra a túléléshez, hanem (szerencsés esetben) élvezeti értéket is képviselnek az életünkben. Ezért az öltözködésünkhöz, barátainkhoz és az otthonunkhoz hasonlóan rendkívül sokat árul el rólunk az, mit és hogyan veszünk magunkhoz. Attól kezdve, hogy honnan jöttünk, hogyan definiáljuk magunkat, mit tartunk fontosnak, egészen odáig, hogy hol helyezkedünk el a társadalmi hierarchiában. Az olvasmányainkban egy olyan jelenet, ahol valaki elkészít, feltálal vagy elfogyaszt valamit, remek alkalom arra, hogy az író kifinomultan információt csepegtessen az olvasónak, miközben megtölti a lapokat étellel élettel. Az adott szereplő személyiségjegyeiről, körülményeiről, prioritásairól, vagy a felépített világról, kultúráról, vallásról, szociális kapcsolatokról mondhat ez többet bármilyen direkt beszélgetésnél. Általánosságban vagy csak az adott pillanatban is. Az, hogy a karakter mennyire mozog otthonosan a konyhában, utalás lehet arra nézve, az illető mennyire tapasztalt, türelmes vagy épp hozzáértő, vagy az ízlése mennyire szofisztikált. Az ennivaló elkészítésének a módja is üzenet lehet arról, mennyire magabiztos valaki vagy épp mennyire képzett. Az is fontos eleme ennek, hogy ki és hogyan tálalja fel az adott fogást. Ez megmutathatja két ember viszonyának esszenciális lényegét. Egy ilyen jelenet lehet szimbolikus, direkt vagy stílusos eszköze egy szereplő bemutatásának, a történetet viheti előre vagy épp egy, a háttérben zajló folyamatot mutathat be. Ma megkíséreltem összeszedni, milyen jelentősége van az irodalom láthatatlanul állandó szereplőinek: az ételeknek és italoknak.


Világépítés

“A kaland kellemetlen, zavaró, nehézkes. Lekéssük miatta az ebédet!” (J. R. R. Tolkien: A hobbit)

A különböző fogyasztási termékek megmutathatják, mekkora képzelőereje van a történet írójának. Nagyon sok fantasy világában olvashatunk olyan élelmiszerekről, amik léteznek nálunk is, de az igazán jól megírt univerzumokban van bennük egy csavar, ami különlegességet, vagy akár varázslatot csempész az adott ételbe. Elég Csodaországra gondolnunk, ahova a belépő egy sütemény, amivel Alice eléri a megfelelő méretet, hogy bejuthasson és részt vehessen a nemszületésnapi teadélutánokon. A hobbit és A gyűrűk ura közelebb hozza magához az olvasót az olyan hétköznapi fogásokkal, mint sajt, vagy a sör, majd más szintre emelkedik ez a tündekenyérrel, amiből egy kis harapás megtölti egy felnőtt gyomrát, vagy a varázsvízzel, amitől Pippin és Trufa megnőnek. Harry Potter világát is színesíti a fogyasztójától fejvesztve menekülő csokibéka vagy a melengető hatású vajsör. A különböző mágikus édességek, mint Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé, csak egy elem a sok közül, ami elválasztja a varázslókat a mugliktól. De nem csak a fantasy műfajára igaz ez a fajta világépítés, hanem a sci-fi-re is. Stephen King regényében, a 11.22.63.-ban már az elején felhívja a szerző a figyelmet Jake kedvenc falatozójára, ami megdöbbentően olcsó és olyan finom az ott készült ennivaló, amihez foghatót senki nem ismer, aki egyszer is betért oda. Mindez utal arra, hogy a tulajdonos időutazó, aki a hatvanas évekből hozza az olcsó, minőségi alapanyagokat. 

„Harry kortyolni kezdte a meleg italt. Soha életében nem ivott még ehhez fogható finomságot. Ráadásul a vajsör egy szempillantás alatt a lábujja hegyétől a feje búbjáig átmelegítette.” (J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly)


Érzelmek kifejezése a gyerekek felé

“– A hús, asszonyom, a hús – ismételte Bumble úr komor nyomatékkal –, önök túltáplálták ezt a gyermeket. Ezzel olyan szellemet neveltek belé, mely nem illő az ő helyzetéhez. Ezt különben a tanács tagjai is megerősíthetik, akik nagyon tapasztalt emberek. Mert, kérem, hogy jönnek hozzá a közjótékonysági ingyenélők, hogy lelkük és szellemük is legyen? Elégedjenek meg azzal, ha megengedjük, hogy a testük életben maradjon. Ha ön, asszonyom, zabkásán tartotta volna ezt a gyereket, akkor ilyesmi sohasem fordult volna elő. “ (Charles Dickens: Twist Oliver)

Gyermekek esetében nem feltétlen az ő személységükről mond el sokat, hogy mit esznek, hanem inkább arról, ahogy az értük felelős felnőttek viszonyulnak hozzájuk. Twist Olivér szánandó sorsát például hatásosan és kitörölhetetlenül lefesti a jelenet, mikor a nyomorúságosan összeállított “táplálékból“ kér még. Az egész könyvnek nem feltétlenül az a lényege, kicsoda Olivér, hanem az, hogy az őt körülvevők számára mit jelent a kisfiú. Harry Pottert nem csak az választja el a vér szerinti rokonaitól, hogy varázsereje van, hanem az is, hogy mit ehet náluk: leginkább azzal kellene jól laknia, hogy elkészíti az unokatestvére menüjét. Otthon a puszta túléléshez szükséges minimumot kapja meg, viszont a Roxfortban és az Odúban is szeretettel gondozzák, elképesztő lakomákat téve elé az asztalra. Sirius pedig odáig megy, hogy hajlandó patkányon élni, hogy cserébe közel lehessen Harry-hez, mikor szüksége van rá. A Charlie és a csokoládégyár pedig rámutat arra is, hogy a szeretet nem feltétlenül jelenti az elkényeztetést, vagy a határok felállításának elmulasztását. Charlie családja mélyszegénységben él, a szülei és a nagyszülei is lemondanak a saját adagjukról akár, hogy ő ne éhezzen. Az utolsó megmaradt fillérjeikből megveszik neki a csokoládét, ami belépő lehet a gyárba. Ő, viszonozva ezt, megosztja velük azt az évi egy tábla nugátot. A többi gyerek esetében viszont láthatjuk, hogy hiába a töménytelen mennyiségű édesség, ha emellett a nevelésük kifejezetten ártalmas számukra.

„Harrynek leesett az álla. Az imént még üres aranytálakon, most halmokban állt a sok étel. Harry még soha nem látott egyetlen asztalon ennyi finomságot. Volt ott marhasült, sült csirke, sertésszelet, bárányszelet, hirtelensült, kolbász, angolszalonna, főtt és sült krumpli, hasábburgonya, Yorkshire puding, zöldborsó, sárgarépa, finom mártás, ketchup és – valamely rejtélyes okból – mentolos humbug.” (J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve)


Karakterrajz

“Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?” (Joanne Harris: Csokoládé)

Egy szereplő kulturális identitását, szokásait, világnézetét, pillanatnyi lélekjelenlétét vagy egészségügyi állapotát is bemutathatja, mit fogyaszt, vagy épp mit nem. Aki ismeri az adott kultúrát, vagy osztozik a karakter állapotán, annak ez egy azonosulási pont. Annak pedig, aki kívülálló, egy jó bemutatás lehet ez. De nem csak egy aktuális hangulatot, vagy a szereplők életének körülményeit, szociális helyzetét lehet egy ételhez viszonyítva bemutatni, de akár több karaktert is. Erre tökéletes példa Joanne Harris, aki nem csak abban emelkedik ki, hogy érzékien mutasson be egy illatot, ízvilágot, hanem egyetlen étekhez viszonyítva mutassa be könyvének szereplőit. A Csokoládé című regényben nagyböjt idején érkezik az álmos kisvárosba Vianne Rocher, aki csokoládéboltot nyit. A regényben állandó játék, hogy az újonnan megismert embereknél eltalálja-e Vianne, milyen formában szeretik legjobban ezt a bódító desszertet. Emellett szimplán a vágyódásuk mértéke nagyon sokat mond róluk és arról, mi hiányzik igazán az életükből. Ms. Havisham tortája is nagyon sokat elárul az ő lelkivilágáról a Szép reményekben: kívülről gyönyörű, hívogató a gazdagsága, de belül már visszafordíthatatlanul bomlásnak indult. Hiába választja el a marcipán a tortát a külvilág elől, a belső rothadás elől nincs menekvés. Egy idő után pedig már a külső is megfakul és már csak a patkányokat vonzza. Akit még tökéletesen bemutat, amit fogyaszt, az Hannibal Lecter: éppen olyan szívesen vár egy zenészt vacsorára a legnemesebb borral, mint egy népszámláló biztost egy korsó sörrel.

“Semmi nem tesz olyan sebezhetővé, mint a magány – talán csak a mohóság.” (Thomas Harris: A bárányok hallgatnak)


Eszköz

“Gina szájában megkeseredett az egyetlen mézescsók, amit magába kényszerített, alig tudta lenyelni, a másik két süteményt a markában lopta ki az ebédlőből, és beledobta a WC-be.” (Szabó Magda: Abigél)

A táplálék vagy annak a hiánya olykor eszköz a szereplők kezében, vagy a tányérjukon. A megvonása ugyanúgy lehet büntetés, ahogyan egy nagy gonddal elkészített különlegesség a szeretet kifejezése vagy egy teljesítmény elismerése. Az Abigélben Gina osztálytársai a kiközösítése részeként azzal büntetik őt, hogy az orra előtt vetik tűzre a drága süteményt, amit az édesapja küldött nekik. A regényben nem csak az eleség lesz eszköz, hanem a hatása is: kétszer is megtörténik, hogy egy diák gyomorrontást színlel céljai eléréséhez. A Hat varjúban a még kisgyerek Kazt és a testvérét forró csokival édesgeti magához egy csaló. Az élet esszenciájában a Rattray család egy véletlen baleset folytán díjnyertes whiskey-t állít elő. Ennek a titoknak a megőrzése a család egyik legfőbb feladata lesz, hogy cserébe megtarthassák a vagyonukat és hírnevüket. Az ennivaló eszközként való bemutatását azonban Ambrózy Richárd báró emeli újabb szintre Rudnay-gyilkosságok kapcsán, mikor egy holttest állapotának érzékletes szemléltetésére egy ártatlan és nagy gonddal elkészített kuglófot végez ki szakrálisan. 

“… felállt, és az asztal közepén domborodó, még érintetlen kuglófhoz lépett. – Mindjárt be is bizonyíthatja, hogy valóban helyesek lettek volna-e a következtetései, ha láthatja a hullát, vagy a róla készült felvételeket.
S ezzel villáját Terka asszony süteményébe döfte. A csinos kis ezüstszerszám pillanatok alatt szörnyű pusztítást végzett. A kuglófon mindenfelé éktelen sebek keletkeztek, összevissza kaszabolva az aranybarnára sült felületet, ám egyik sem volt olyan mély, hogy a mazsolák bármelyike is a szemünk elé kerüljön.
– Íme, Hauptmann rendőrfelügyelő hullája! – lépett hátrébb az én báróm, aki most egészen fel volt villanyozva. – Nézze meg alaposan, és közölje, mit lát!” (Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok)


Motiváció

“Éhség rágta üres gyomrát megint, mikor hangosan odakiáltotta az elhagyatott tájnak, a leperzselt tölgyeknek:
– Isten a tanúm, Isten engem úgy segéljen, a jenkik engem nem fognak megverni! Túlélem mindezt, és ha túl leszünk a legnehezebb időkön, soha nem akarok éhezni többé. Nem, sem én, sem az enyéim. Még ha lopnom kell is, vagy gyilkolnom érte, Isten a tanúm, nem fogok éhezni többé!” (Margaret Mitchell: Elfújta a szél)

Az éhezés, mint a szegénység egyik legnagyobb fenyegetése, nagyon könnyen fordulhat át személyes motivációba. Több szereplőnek az egyetlen mozgatórugója, hogy elkerülje ezt vagy ha már benne van, kikeveredjen belőle, bármi áron. Ha alárendeli magát ennek az ösztönnek és minden elvét, moralitását sutba dobja, elindulhat egy teljesen másfajta lejtőn. Az Elfújta a szélben Scarlett sorsdöntő pillanata akkor jön el, mikor azt hiszi, ha hazaér, minden ugyanúgy várja majd, mint azelőtt és majd gondoskodik róla az édesapja, ahogyan mindig is. De gyakorlatilag romokban és üresen találja a birtokukat. Mikor odáig jut, hogy a földből is kieszi a rohadt zöldséget, megfogadja, hogy soha többé nem lesz éhes. Ez az ígéret irányítja innentől minden lépését, döntését, miközben a legnagyobb gazdagsága közben is az éhezésről szólnak a rémálmai. Kaz Brekkert is az éhezés erősíti meg és vadítja el: már kisgyermekként is olyasmit tesz a fennmaradásért, ami kegyetlen. A Szép remények Pipjét is a nélkülözés változtatja meg, de ő megtalálja a kiutat és végül a könyörülete lesz, ami segít rajta. De ezért a leckéért nagyon drágán megfizet.

“Coriolanus beleengedte a maréknyi káposztát a forró vízbe, és megfogadta, hogy egy szép napon soha nem vesz többé ilyesmit a szájába.” (Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája)


Politika, háború

“Az egész város éhezett, senkinek se jutott elég ennivaló, a kenyeret mégis mindenki szidta: szidták a fűrészporízét, meg hogy mennyire megkeményedik a hidegben. Az embernek beletörött a foga. Még ma, amikor azoknak az arcát is elfelejtettem, akiket szerettem, még ma is emlékszem annak a kenyérnek az ízére.” (David Benioff: Tolvajok tele)

Az élelmiszer elosztása a hatalmasok kezében éppúgy lehet egy manipulatív kampány része, mint fegyver az elnyomás érdekében. Különös módon az olvasmányaim során, mikor politikával kapcsolatban merült fel az ellátás témája, a kenyér került legtöbbször előtérbe. Jean Valjeant egy darab kenyér ellopásáért ítélik el öt évre, és amikor jómódú lesz, akkor is szerényen kenyeret és sajtot eszik lakomák helyett. Marius is a napi szelet kenyérért kénytelen küzdeni, mikor a politikai nézetei a családjával szembemennek, így megvonják tőle az apanázst. Az éhezők viadalának helyszíne Panem – ami latinul kenyeret jelent -, ahol minél szegényebb valaki, annál több az eshetősége, hogy fejadagért cserébe részt kell vennie a manipulatív gladiátorharcban, ahol nagy eséllyel életét veszti. A kenyér az, ami Katnisst és Peetát is összeköti, és amit Katniss kap ajándékba az együttérzésért cserébe, amikor megadja a végtisztességet Rue-nak. A könyvtolvajban láthatjuk, hogyan jártak azok a németek a Harmadik Birodalomban, akik nem értettek egyet a hatalmon levők törekvéseivel, így Liesel nem csak arra szorul rá, hogy szellemi táplálékot lopjon, hanem a környékbeli gyerekekkel ellátmányt is úgy szereznek, ahogyan csak tudnak. Viszont a borzalmas otthoni levessel, ami egyre hígabb, egyre kevesebb lesz, erős kontrasztot teremt a szeretetteljes, otthoni légkör. De a tény, hogy úgy kell megküzdenie valamiért, ami a fejlődéséhez szükséges, tökéletesen bemutatja, milyen élete van. 

“Eszembe jutnak a konyhánkban álldogáló, csont és bőr gyerekek, és nem tudok szabadulni az emléküktől. Látom magam előtt, ahogy anya a szüleikkel beszél, és olyasmit ír nekik elő, amit azok biztosan nem tudnak megadni a gyermekeiknek: több ételt. Most, hogy gazdagok lettünk, anya mindig ad nekik valamit. De régebben a legtöbben üres kézzel távoztak tőlünk, mert nekünk sem volt semmink, a gyerekekre pedig biztos éhhalál várt. Közben meg itt a Kapitóliumban az emberek azért okádják ki a vacsorájukat, hogy újra meg újra megtömhessék a hasukat a rengeteg finomsággal. Nem azért hánynak, mert betegek, vagy mert romlott az étel. Ha buli van, mindenki ezt csinálja. Ez a szokás. Része a mulatságnak.” (Suzanne Collins: Futótűz)


Szimbolizmus, előrevetítés

“Catelyn megértette étvágytalanságát. A menyegzői lakoma sűrű póréhagymalevessel kezdődött, ezt zöldbabból, vöröshagymából és cukorrépából készített saláta, mandulatejben buggyantott folyami csuka és fehérrépapüré követte, amely már azelőtt kihűlt, hogy eljutott volna az asztalig, majd kocsonyás borjúagyvelő és inas marhahússzelet következett. Ez elég szegényes étek volt egy király asztalára, a borjú-agyvelő pedig felkavarta Catelyn gyomrát.” (George R. R. Martin: Kardok vihara)

A hozzávalók, ahogyan egy kész fogás is szimbolikus jelentőséggel bírhatnak. Megmutathatják, mi emészt minket, milyen bűn elkövetésére vágyunk, miben tettetjük valaki másnak magunkat, mire vagyunk képesek. De az írók egyes cselekményeket jelezhetnek velük előre, ahogyan a hangulatot is megalapozhatják. A fent leírt jelenetben például az, hogy Catelyn a Vörös nászon rosszul van, nem sok jót ígér. Ahogyan a Tűz és Jég dala regényfolyamban többször is előfordul, hogy egyes eseményeket, fordulatokat előre szemléltet Martin, csak épp indirekt formában: Daenerys elfogyasztja egy ló szívét, Arya megöl egy galambot a béke utolsó napján, vagy Tywin Lannister előkészít fogyasztásra egy szarvast, amit leölt. Nyina a hat varjú duológiában úgy van bemutatva, mint aki két kanállal falja az életet, szereti az édességet, de amikor drog hatása alá kerül, ami a képességeit felerősíti, semmi étvágya nincs. Szó szerint felemészti a drog. A Szólíts a neveden a baracklevet emelte az ifjúság, a nyár, a barackot pedig a szerelem jelképévé. A Tolvajok tele pedig az ostrom alatt álló Leningrádban két fiú története, akiknek tojást kell lopniuk egy esküvői tortához. Az éhezés közben ez a feladat elég vegyes érzéseket kelt, főleg, hogy a tojás az új élet, a termékenység szimbóluma. Ez a két fiú is más körülmények között szerelmes lenne, nem a puszta túlélésért kellene megküzdenie.

“Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.” (J. R. R. Tolkien: A hobbit)


Legközelebb, ha egy ilyen jelenetet olvasol, gondold át, mit is jelenthet, miért választhatta az író pont ezt az alkalmat, ezt az ételt! Jó étvágyat kívánok hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s