A szerző, akit nem nevezünk nevén

2020.06.26. A szerző, akit nem nevezünk nevénNem titok, hogy a Harry Potter könyvek nekem egy megnyugvást jelentettek mindig is. Ha maga alá gyűr a kétségbeesés, ha valami olyasmi történik velem, aminek a feldolgozásához időre és lelkierőre van szükségem, én egyből a sorozat után nyúlok. Ez nem csak egy szökés a valóságból nekem, hanem megnyugvás. Ez a sorozat az életem része, amihez csodálatos emlékeim kötődnek. Nem sok ismerősöm van, aki osztja a lelkesedésem, vagy nem tart teljesen lököttnek azért, mert ennyire szeretem ezeket a könyveket, de nem egy barátságom vált szorosabbá, mert a másik pontosan megértette, mit jelent nekem mindez. Rokonlelkekre találtam, mikor elkezdtem online keresni másokat, akiknek ugyanolyan fontos a sorozat, mint nekem. Az oldalamon is elég nagy arányban megtalálhatóak varázsvilággal, a sorozat szereplőivel, egyes elemeivel kapcsolatos bejegyzések. A szobám is teljes mértékben tükrözi az érzéseimet: a Roxfort az otthonom, így az otthonom is egy kicsit a Roxfort lett már. A varázsvilág nem csak nosztalgia számomra. Része az identitásomnak. Bár nem félek kritizálni sem a sorozatot, de ez egyáltalán nem csökkenti a jelentőségét számomra. 

Viszont a folyamat, amelyben a lehető legnagyobb mértékben elhatárolom magam Rowlingtól, nem most kezdődött. Az utolsó két könyvben, a Halálos fehérben és a Legendás állatok második részében már felfedeztem olyan elemeket, vagy éppen olyan kinyilatkoztatásokat, amivel abszolút nem tudok egyetérteni vagy azonosulni. Leginkább azt éreztem, hozzám lett vágva az a bizonyos zokni. Ezzel még nincs is probléma, mivel nem tervezem megnézni a harmadik filmet, elolvasni a következő krimit, mert úgy éreztem, szép lassan lerombolják a képet, amit az eredeti sorozat felépített. Ha a Harry Pottert olvasom, nem az jár a fejemben, hogy mit tweetelt legutóbb a szerző vele kapcsolatban, milyen új, “izgalmas” titkot fedett fel, ami nem volt benne a könyvekben – de nagyon is jól jön neki utólag -, vagy épp kinek a haláláért kér bocsánatot (ami önmagában nonszensz). 

Sokan most teljesen elhatárolják magukat a sorozattól teljesen, mondván, nem lehet az alkotótól a művét függetleníteni. Van, akinél hozzám hasonlóan betelt a pohár, nem tud és nem is akar már többet foglalkozni vele, pláne hozzájárulni bármivel, hogy a szerzőt továbbra is megtartsa a pozíciójában. Egyre nehezebb számomra is elkülöníteni, de egyszerűen nem tudom az emlékeimet törölni és nem hagyom, hogy elvegye tőlem ez a nő azt, ami szerves részem és ami már túlnőtt az ő személyén. Mert a szerzői jogok vitathatatlanul és elidegeníthetetlenül hozzá tartoznak, afelett csak neki van kontrollja. Ami felett nincs, az az közösség, ami a könyvei köré formálódott, és az olvasók, akik a saját életükbe, felfogásukba beillesztették a sorozatot.

Az a helyzet, hogy aki Harry Potter rajongó, az általában nem kicsit az. Ez egy erős közösség, csupa olyan emberből, akik megtanulták, hogy segítsék és fogadják el a másikat, akik a legsötétebb időben is fel akarják kapcsolni a fényt. Megtanultuk, hogy ne adjuk fel a reményt, szálljunk szembe az igazságtalansággal és melengessük meg a másik szívét, különösen, ha az ki van közösítve, magányos, vagy elárvult. Számomra az egyik legfontosabb üzenete a sorozatnak, hogy ha bármi lehetek, legyek kedves másokkal, mert nem tudhatom, mi zajlik bennük. Nem hiszem, hogy bárki is azt gondolta volna, hogy egy nap az, aki szembemegy ezekkel az elvekkel, maga Rowling lesz. Személy szerint az esszéjében nem ismerem fel azt a nőt, akire felnéztem, akinek a könyvéből azt éreztem, van valaki, aki megérti, min mentem keresztül az iskolában, mikor kiközösítettek, mikor szó szerint kövekkel dobáltak, vagy amikor egy trauma után depresszió és rémálmok gyötörtek. Részben pont ő tanított meg arra, mit érnek a legszebb emlékeim és a szeretteim ebben a küzdelemben, hogy merjek segítséget kérni a bajban. Most pedig a hatalmát és a saját traumáját arra használja, hogy félelmet keltsen a legsebezhetőbbek ellen. A világ tényleg kifordult magából. 

Sajnálom, hogy ilyen borzasztó élményei voltak / vannak, és remélem, segítséget kap, hogy feldolgozhassa a félelmeit. Ahogy azt is remélem, van a közelében valaki, aki őszinte vele, nem ijed meg a nevétől és felhívja a figyelmét arra, milyen bántó és ártalmas ez az írás. A traumát értem, ismerem. Tudom, milyen, mikor kéretlenül, a legrosszabb pillanatban megrohannak a legfélelmetesebb emlékek úgy, hogy az ember beleszédül. Nem kívánom senkinek. De a trauma az nem egy pajzs, amit felmutathatok a világnak, hogy álljon meg azért, mert én félek. Bármennyire erős legyen a reakcióm és bármennyire kicsi az esélye, hogy a félelmeim valóra válnak, ezt nem használhatom kifogásként, pláne fegyverként. Ez nem egy eszköz, amivel másokat ütlegelve okozhatok mindennemű felelősség nélkül újabb traumákat, csak mert velem megtörtént.

Fehérbőrű, heteroszexuális, cisz nő vagyok, sok szempontból szerencsés. Soha nem fogom tudni teljesen megérteni a mindennapos problémáit és küzdelmeit egy transzneműnek, az LMBTQ közösség egy tagjának, egy zsidónak, vagy akár egy színes bőrűnek. Csak elképzelni tudom a segítségnyújtás hiányának, az ítélkezésnek, megkülönböztetésnek a formáit, a mindennapos bántalmazást és ezeknek a következményeit. A bőrömön éreztem már én is ezeknek bizonyos formáit egyéb személyes tulajdonságaim miatt, de ezek mértéke eltörpül a felsorolt kisebbségek tapasztalatai mellett. Az ignorancia, a félelem pusztító dolgok, ahogyan a részvét, vagy az empátia hiánya is. A szavak ugyanúgy tudnak építeni, mint rombolni, ezt egy írónak tudnia kellene. Az, hogy a saját nézeteit, és a traumatikus élményét így kifordítja, és a legsebezhetőbb embercsoportok egyike felé irányít félelmet, miközben próbálja újradefiniálni őket, elbagatellizálva a mindennapos atrocitásokat, amivel meg kell küzdeniük, számomra egyszerűen borzasztó. Az meg felháborít, hogy ő maga is leírja, hogy milyen sebezhető csoportról van szó, majd állandóan olyan kontextusba helyezi őket, ahol az ő jogaik támadási alapot adhatnak erőszaktevőknek. Nem gondolom, hogy feltétlenül gyűlöletből ered ez a felfogása, inkább félelemből, de az írásának a lényegén és a megfogalmazott üzenetén ez semmit sem változtat. Ez a nézeteimmel nem csak szembemegy, de rémisztőnek is tartom az ilyen nagy hatalommal és hallgatósággal bíró ember esetében ezt az esszét. 

Személy szerint azt gondolom, az írót el lehet választani a művétől. Ha nem így lenne, nagyon sok – egyébként kitűnő – olvasmányélménnyel lennék én is szegényebb. Rengeteg problémás szerző könyvét olvassuk, ahogyan rengeteg problémás tartalmat is. Ezek jó alkalmak a beszélgetésre, fejlődésre, tanulásra. Persze ez még nagyobb kihívást jelent, ha az adott író még életben van. De ez a mostani helyzet megmutatja, hogy a példaképeinkkel vagy a személyes gondolataikkal nem mindig tanácsos közelebbről megismerkedni.

Viszont ezek a barátságok és az elvek, amikről korábban beszéltem, nem lesznek jelentéktelenek, vagy kevésbé valódiak hirtelen. Nem tudom és nem is akarom kizárni a történetet a fejemből, mert hiszem, ha elolvasunk egy történetet, az identitásunk részévé válik. Nem azt mondom, hogy csak abból állunk össze, de nem is akarom leválasztani azt, amit tanultam a történetből. Ahogyan ez az esszé és ezek a megnyilvánulások is tanítanak, még ha nem is feltétlenül arra, amire Rowling akar… Tudom, hogy rengeteget adakozik, hogy sokszor állt kisebbségek mögé támogatóan, de a szememben nem menti fel, az olyan kijelentései alól, mint amiket ebben az esszében leírt. Legyen bármennyi ember, aki kultúráltan és megalapozottan érvel a kijelentései ellen, sajnos nála süket fülekre talál, mert nem látja, hogy a gondolkodása, és ahogy beszél a transzneműekről, egyáltalán nem jobb, mint ahogy Donald Trump beszélt mondjuk a mexikóiakról.

De nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy minden megvett könyvvel, mozijeggyel, hivatalos termékkel az ő számlájára is vándorol a pénz. Én jelenleg ellentmondásban vagyok magammal ezzel kapcsolatban (is), mert például megrendeltem az új kiadását a bölcsek kövének, amit a filmek zseniális grafikus párosa, MinaLima illusztrált és tett interaktívvá. Ha lemondom, az ő munkájuk sem lesz honorálva általam. Ha nem, Rowling zsebébe is ugyanúgy vándorol a pénz. Megrendeltem egy Harry Potter témájú meglepetésdobozt egy kisvállalkozótól, aki csak nemrég indította az üzletet, és még a Covid-19 is közbejött neki. Nem szeretnék egy olyan közösség része lenni, ami elvi okokból tönkretesz egy kisvállalkozót, de azt sem akarom, hogy közöm legyen J. K. Rowlinghoz és a megnyilvánulásaihoz.

Nem akarok egy olyan embernek fizetni, aki a hatalmát utána így használja. Őszintén szólva nem áltatom magam azzal, hogy én leszek, aki átbillenti a mérleg nyelvét Rowling számláján. Én csak egy porszem vagyok a sivatagban, de sok kis szem sokra mehet. Igazság szerint neki mindig több pénze lesz, mint amit el tud költeni, és sajnos mindig nagyobbat fog szólni egy nyilatkozata, mint akár a teljes pszichológus társadalomnak. Ez a tudat önmagában rossz érzéssel tölt el. Amit mindenki tehet önmagában, hogy nem járul hozzá ehhez. 

Rowling felett nincs kontroll a kezemben, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok magammal kapcsolatban döntést hozni. A korábbi bejegyzéseimet, képeimet nem fogom leszedni, nem fogok senkit felszólítani semmire vele kapcsolatban, nem hinném, hogy ez lenne a lényege, hogy én szabjam meg, mi igazságos, mi nem, de én személy szerint nem szeretném ezeken túl promotálni őt. Nem szeretnék még több figyelmet adni neki, pláne, mikor bőven lenne olyan aktuális téma, amivel sürgős lenne foglalkozni. Nem akarok egy újabb fül lenni az intoleranciájára és az egyoldalú monológjára. Amit tenni fogok, hogy továbbra is inkább kisvállalkozókat fogok támogatni a pénzemmel, akik szívüket-lelküket beleadják a termékeikbe és őszintén szólva jobbak is, mint a franchise hivatalos gyártmányai. Én kidobni nem fogok semmit, amire a pénzt már elköltöttem. Megtartom a szobám, a könyveim úgy, ahogy vannak, mert számomra nem ő adott plusz jelentést a könyveinek, hanem én, amikor elolvastam őket. Nem tudom, mi a helyes lépés, mi az, ami őt támogatja és mi az, ami már inkább a közösséget, akik között ugyanúgy találhatunk mindenféle identitást és csoportot, akik ugyanúgy otthonra találtak a Roxfortban. Mert nem tagadhatom, hogy sok ismertségem része Harry Potter. Ez egyéni döntés mindenki részéről. A Harry Potter körül kialakuló közösség egy támogató rendszer, ami nem egy nehéz pillanatomon segített át, ahogyan maga a történet is, mikor depresszióról, nehézségekről, barátságról mesélt nekem. Ezt szeretném csak magammal vinni belőle: ami a szeretetről szól.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s