Anne Glenconner: Az udvarhölgy

2020.06.26. Anne Glenconner - Az udvarhölgyAnne Glenconner a legidősebb lánya Leicester ötödik grófjának. Norfolkban, a Holkham birtokon nőtt fel, ami olyan hatalmas, hogy mikor gyerekkorában a szolgálók a konyhában betették a reggeli tojásait a forró vízzel teli fazékba, mire odaértek vele az ő szobájába, a tojások megfőttek. Ő volt II. Erzsébet koronázásán az egyik nyoszolyólány, és harminc évig volt Margit hercegnő udvarhölgye és bizalmasa. Huszonhárom évesen ment hozzá Colin Tennanthoz, más néven Lord Glenconnerhez, egy skót kastély, és a hozzá tartozó birtok várományosához és egy karib sziget, Mustique későbbi tulajdonosához. Ilyen alapokkal ez a könyv lehetne egy tündérmese is, ha valójában Lady Glenconner élete nem lenne egyszerre kiábrándító, inspiráló, ijesztő és lenyűgöző. És ha nem beszélne keresetlen őszinteséggel egy olyan zárt és elborult világról, mint a brit arisztokrácia. Bizonyos részletek erről az életvitelről és a szisztematikus problémáiról egyenesen sokkolóak. A szerző tökéletesen hétköznapi mondatokba csempészett bele elképesztő dolgokat: néha vissza kellett olvasnom, biztos jól értettem-e, ami épp a szemem elé került. Ezeket csak a humor és egyenes hangnem tette néha elviselhetővé. No meg a tökéletes elegancia és hidegvér, ahogyan Lady Anne beszámolt róluk.

Annak ellenére, hogy Lady Anne egy kastélyban született, a gyermekkora mindennek nevezhető, csak felhőtlennek nem. Kishúgával hamar szülők nélkül maradtak a második világháború miatt, akik biztos távolságban szerették volna tudni a lányaikat a valószínűsíthető katonai célpontoktól. Így rokonok, de leginkább dadusok vigyáztak rájuk, akik közül az egyik életreszóló lelki sebeket ejtett rajtuk. A háború pedig a testükön hagyott nyomot. Majd bentlakásos iskolába kerültek, ahol az oktatás színvonala alacsony volt, egyrészt a tanárok hiánya, másrészt a tanulók neme miatt. Sajnos a nemesi származású nők lehetőségei durván limitáltak, hiszen nem örökölhetnek földet, vagy rangot. Az ő kötelességük férjhez menni és mielőbb utódokról gondoskodni. Később, felnőttként szembesülnek a probléma másik oldalával, mikor a házasságuk előbbre való lesz a gyermeknevelésnél, és a saját gyermekeiket is ugyanabban a csapdában láthatják viszont. A szerző két idősebbik fia ugyanannak a rugalmatlan, elavult és hideg rendszernek lett az áldozata, mint korábban ő is: dadák, internátus, fizikailag távol levő szülők. Mindez lényegében traumatizálja és lélekben megnyomorítja egyiküket. Ami mindenképp szimpatikussá tette számomra Lady Anne-t, hogy teljes mértékben vállalta a felelősséget a hibáiért, önkritikával élve felülvizsgálta a nevelési módszereit fiatalabb gyermekei érdekében. Ha nem is változtatott sokat – mert a kialakult rendszer nem nagyon engedte -, de sokkal jobban odafigyelt a kisebbek nevelésére, ami szerencsére meg is látszott rajtuk.

“Ez jellemezte az egész életemet – az egyik pillanatban nagy fényűzésben volt részem, a következő pillanatban pedig annyira távol kerültem tőle, hogy szinte már azt hittem, csak álmodtam a luxusról.”

Lady Anne egy ősi családba született, aminek a címere egy lópatkót elnyelő struccot ábrázol, ami azt jelképezi, hogy mindent meg tudnak emészteni. Ebben a memoárban a házasságából megtanuljuk, hogy ő volt a tökéletes strucc: nem csak meg tudott emészteni mindent, de remekül dugta a fejét a homokba. Tulajdonképpen ez tette lehetővé, hogy túléljen ötvennégy évet a férje mellett. Colin Tennant ugyanis – bár soha nem diagnosztizálták – súlyosan mentális beteg volt. Hívhatja a felesége őt ezerszer is excentrikusnak, színes egyéniségnek, meg ki tudja még minek, én úgy vélem, ezt a sok színt, amit felmutatott, gyógyszerekkel remekül kordában lehetett volna tartani. A nászútjuk már olyasmikbe engedett bepillantást, amit őszintén soha nem akartam tudni, de a férje mindig tudta tovább fokozni: rendszeresen előadott nyilvános jelenetek, a felesége megalázása, dekadencia, kegyetlenség, különféle perverziók, felelőtlenség, szélsőséges és rapszódikus hangulatok. Leginkább úgy tudnám jellemezni, mint egy férfitestben élő ötéves, hisztis, privilegizált gyereket, akinek leginkább egy szigorú dadus állandó és következetes dorgálása kell, nem pedig egy érző feleség és öt gyerek. Belegondolni is rossz, hogy egy jólnevelt úrihölgyet hozzáadnak egy nárcisztikus és nyilvánvalóan személyiségzavaros férfihoz, csak azért, hogy a vagyon a vagyonnal házasodjon. Ennél már csak az ijesztőbb gondolat, hogy hány elmebetegnek lehet alanyi jogon járó helye a Lordok házában. De ő a tökéletes példa rá, mit tesz az elmebaj pénzzel párosítva, és milyen az, amikor valaki megszokja, hogy bármit kitalálhat, mert legyen az bármekkora baromság, szó nélkül teljesíteni fogják neki.

A könyv egyik, nem titkolt célja az volt, hogy Margit hercegnőről fessen a szokásosnál árnyaltabb képet. Ez valamelyest sikerült is, de a hercegnőt nem tette szimpatikusabbá a szememben. Azt megértem, hogy a házasságához képest sokkal kevésbé vette igénybe Lady Anne-t az udvarhölgy szerep, de Margit hercegnő még mindig egy elkényeztetett, önközpontú és a valóságtól tökéletesen elszakadt nő, akárhonnan is nézem. Lehet panaszkodni, hogy a rivaldafény és a felelősség milyen terheket ró rá, például számára unalmas emberek társaságában kell lennie, de számunkra elképzelhetetlen a színvonal, amin élhet ezért cserébe. Főleg, hogy az előző olvasmányaimból tudom, hogy ő a töredékét vállalta el a munkának, amit egyes családtagjai kötelességüket átérezve, zokszó nélkül végeztek az év szinte minden napjában. Igen, a királyi életnek is meg kell fizetni az árát, de a mélyszegénységben élők is fizetnek azért, mert nincs a kezükben hatalom. Nekik viszont a bizalmasuknál nem feltétel a vastag bőr, a kötélidegek és nem állnak velük a “barátaik” szerződésben. Körülöttük nem kell lábujjhegyen járni és asszonyomnak szólítani őket. Ha valaki kapcsolatban is áll a felsőosztállyal, nem fog egy iskolába járni velük, nem fog házasságra lépni velük, és teljesen más fogalma lesz arról, mi számít megfizethető árnak a biztonságért, kényelemért. Ennek a zárt, és sokszor példaként bemutatott szűk körnek tökéletes végterméke a hercegnő, akinek fogalma sem volt arról, milyen kiváltságos és láthatóan nem érezte a saját felelősségét, cserébe állandóan kihangsúlyozta a saját felsőbbrendűségét. Ezen kívül elvárta, hogy élete minden napján piedesztálra emeljék és kiszolgálják szeszélyeit.

“Úgy neveltek minket, hogy ne dobjuk be a törölközőt, hanem viseljük el a helyzetet, a törölközőt pedig hajtogassuk élére.”

Be kell valljam, bizonyos szempontból egyáltalán nem voltam felkészülve erre a könyvre: egyszerre kiábrándító, szórakoztató, mellette egy értékes tanmese arról, hogyan éljünk, vagy éppen arról, hogyan ne. Elég nehéz megválaszolni ezt a kérdést. Az biztos, hogy a felső körökben kihívás az élet, mert elkerülhetetlenül vonz bizonyos tragikus elemeket az elnyomással, a gyermekkori traumákkal, az elrendezett házasságokkal, és mindenféle elmebajjal kapcsolatban. Ami érdekessé tette mindezt, az a sztoicizmus és erő, ami átsegítette ezt a kivételes nőt a fájdalmas és sokszor diszfunkcionális évein, és a sziporkázó humora, amivel fényt és melegséget vitt beléjük. Az egyik legfontosabb eleme annak a bemutatása, hogy a brit úri társaság milyen végtelenül kegyetlen azok felé, akik iránt elméletileg felelősséggel tartozik, ahogyan a saját tagjai felé sem kedvez a szigorú, elévült szabályaival. A pénz és a rang olykor csak súlyosbítja az ő gondjaikat is, ahogyan veszélyessé is válhatnak egy olyan ember kezében aki nem az érdemei miatt kapja meg, ezért nem is becsüli őket. Lady Anne élete sem lett problémamentes, ahogyan a különböző rangok és kiváltságok sem óvták meg őt élete tragédiáitól. De szerencsére ő nem sajnálja magát, nem hangolja le az olvasót, inkább megmutatja, mennyi mindenért lehet hálás. A könyv sok érdekességet ígért többek között a királyi család tagjairól, sztárokról, mégis Anne Glenconner az, aki számomra a legérdekesebbnek bizonyult mind közül.

A kötet a GABO Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s