Jennifer Robson: II. Erzsébet ruhája

2020.07.03. Jennifer Robson - II. Erzsébet ruhájaEbben a könyvben Jennifer Robson elkalauzol minket a haute couture műhelyek világába, azon belül is Norman Hartnell nevezetes, londoni divatházába, ahol a világ egyik leghíresebb esküvői ruhája készült 1947-ben, Erzsébet hercegnőnek. Egyszerre fedi fel előttünk egy nagy hírű divatszalon titkait, a második világháborúból lassan magához térő világ mindennapjait, a jegyrendszer gyötrelmes valóságát, finoman szövődő barátságokat és három nőt, akik a veszteségeikkel küzdenek minden nap. Annt, aki szép lassan, alulról kezdve felküzdötte magát London egyik legjobb csipkézőjévé, Miriamot, aki a túlélte a ravensbrücki koncentrációs tábor elképzelhetetlen borzalmait és a korábban megszerzett, magas szintű tudását szeretné kamatoztatni, valamint Heathert, aki napjainkból visszatekintve próbálja megfejteni a nagymamája rejtélyes fiatalkorát. A királyi család épp csak villanásnyi időre tűnik fel, a történet alapja inkább a három főhősnő mindennapi, dolgos élete. A könyv történelmi fikció, valós személyek és történetek köré sző kitalált szálakat, alkalmat adva egy kis kutatásra az ábrázolt korról, eseményekről, emberekről. Ezzel tökéletesen kiszolgálta a műfaj lényegét: elvisz egy másik korba, másik országba, miközben az olvasó bővítheti saját ismereteit több területen is. Jennifer Robson összegyűjtött jól ismert tényeket a ruha készítését illetően, kiterjesztette a kutatását gyakran figyelmen kívül hagyott információkra, majd a saját képzelőerejével és kreativitásával gazdagította ezeket, hogy felhívja a figyelmet számára fontos témákra.

A II. Erzsébet ruhája az egyik legszívbemarkolóbb és legrealistább ábrázolása a második világháború utóhatásának Londonban. A személyes gyász és trauma mellett a gazdasági veszteségek miatti szűkölködés kézzel fogható. A romokban álló épületek emlékeztetnek a bombázásokra, az elesett katonákra és civilekre. A jegyrendszer minimumra szorítja a legalapvetőbb élelmiszereket, és ellehetetleníti az olyan luxuscikkek vásárlását, mint az olívaolaj, fűszerek vagy a szappan. A rekord-hideg tél pedig fájdalmassá teszi minden nap a meleg ruhák és a szén hiányát. A különbség a tehetős és a szegény között ezen a ponton legalább olyan drámai, mint amilyen erős a kontraszt a háború előtti évek kényelmével és gondtalanságával összevetve. Ez az új ellenség, amit a szükség és a kétségbeesés teremt, újfajta reakciókat vált ki: a kegyetlen kegyetlenebb, a nemes még nemesebb lesz. A koplalás, otthonteremtés, túlélés megmutatja, mi mindenre képesek az emberek az ételért, pénzért, családért, vagy azért, hogy visszakapják, amit elvesztettek. A normalitásért, emberi életért folyik olykor vérre menő küzdelem. A könyvben mégis nagyrészt az összefogáson van a hangsúly: a körülmények összekovácsolják a munkatársakat, egy közösségben élőket, akik nem csak fegyelemmel, de figyelmességgel fordulnak egymás felé. A maga módján gyönyörű, ahogy szeretettel vezetik ki egymást a főszereplők a gyűlölet alkotta közegből. A királyi esküvő és a hercegnő ruhája jelenti az elképzelhetetlen rémségek utáni reményt és összefogást. Egy békés, új korszak előszele lehet ez…

“Időnként egy pillanatra úgy tűnik, az emlékeim csak egy rossz álomból jönnek, de aztán lassan felébredek. Kinyitom a szemem, magamhoz térek, és ekkor tudom. Tudom a szívemben, hogy nem csak álom volt.”

A szerző nem csak három főszereplőt alkotott meg, de a címben szereplő ruhát, ami összeköti őket, külön karakterré emelte. Minden motívum, virág egy-egy történetet mesél el, és egy öltés olykor többet mond minden szónál. Ann és Miriam minden kreativitása, törődése és tudása ott van benne, időtlenül. A történet ezért is áll közel hozzám: a nagymamám, akit soha nem ismerhettem, szabó volt, és szabadidejében gobelineket szőtt. Gyerekkoromban a szobám falán kinn volt egy képe, amit sokszor nézegettem. Mikor rátettem a kezem az ő keze munkájára, éreztem az illatát, valahogy közelebb éreztem magam hozzá. Szinte láttam őt, ahogy előtte ül és nagy gonddal dolgozik a művén. Ezt az érzést adta vissza nekem a Heather történetszála, ahogyan egy alkotás beszél hozzá a múltból, megidézve az alkotója halhatatlanná vált szellemét, vigaszt nyújtva annak, aki már nem találkozhat vele újra.

Ami különleges érdeme a könyvnek, hogy szembemegy azzal az elképzeléssel, hogy ha valakinek az alkotása hasznos, akkor az szimplán ügyességet, jártasságot igénylő termék lenne, nem pedig műalkotás. Legyen szó tortáról, bútorról, épületről, vagy akár egy könyvborítóról, nem csak a kész termék számít, hanem az is, milyen szinten foglalkoztak vele. Annak ellenére, hogy évekbe telik a képzésük, és kivételesen tehetségesek, Ann és Miriam nem kapja meg ugyanazt az elismerést, és anyagi kompenzációt mint például a ruha tervezője. Küzdenek, hogy fenntartsák magukat, miközben keményen dolgozva csodát alkotnak. Az elképesztő tudásuk és kreativitásuk ellenére a világ az ő nevüket nem ismeri meg, pedig a csipkeverés sem kevésbé művészet, mint mondjuk a szobrászat. Azért, mert egy adott munkának az eredménye praktikus és esztétikus is, és nem csak prezentációra alkalmas, nem hinném, hogy ne lenne ugyanolyan értékes, mint amit egyértelműen műremeknek kiáltanak ki. Ami kiemeli ezt a kötetet az olvasmányaim közül, az, ahogyan az írója a figyelmet ezekre a hétköznapi nőkre irányítja, akik valami különlegeset alkottak. A varrónők, hímzők, tanoncok mindennapiak, de a munkájuk végeredménye a legkevésbé sem az. Lehet, hogy Mr. Hartnell álmodta meg a ruhát, de meg nem énekelt hősnők váltották azt valóra, így lettek ők az összefogás, kitartás és szépség megtestesülései.

“- Akkor csináld! Miről írnál most, ha bármilyen témát választhatnál? Ne gondolkozz rajta, csak mondd ki!
– A menyasszonyi ruháról. A nagyiról és Miriamról. Hogy milyen volt a Hartnellnél dolgozni, és megalkotni egy hercegnő nászruháját. Hogy milyen érzés volt ilyen gyönyörű dolgokat készíteni, miközben senki sem ismerte el a munkájukat. Emlékszem, hogy Vilmos herceg és Katalin esküvője után is ezen gondolkodtam. Mindenki a ruháról és a tervezőről beszélt, de egyetlen cikket sem láttam magukról a készítőkről. Pedig milyen keményen dolgozhattak azon a ruhán, és közben egy szót sem szólhattak róla, még a legjobb barátjuknak sem.”

Nagyon üdítő volt arról olvasni, hogy egy helyen dolgozik ennyi nő, ilyen nagy nyomás alatt és nem a rosszindulat, versengés vagy a bizalmatlanság jellemzi a munkakapcsolatukat. Miközben készítik a ruhát, mindig ott vannak egymásnak, és támogatják a másikat, legyen szó romantikus érzelmekről, receptekről, vagy szakmai kérdésekről. Ahogyan Anne és Miriam barátsága lassan formálódik, majd testvéri szeretetté alakul, az a könyv lelke. Ez a kapcsolat gyógyítja, ösztönzi és örömmel tölti el őket. Mind a kettejüknek nagy szüksége is van erre, mikor szembesülnek egy reménytelen helyzettel, vagy a veszteségeikkel. Ők lesznek egymás családja mindazok helyett, akik már nem lehetnek velük, elviselhetővé teszik a törést, amit elszenvednek és segítenek egymásnak letenni egy új élet alapjait. Végül Ann lesz az, aki kimondja, hogy Miriam fogadja el magát, mint igazi művészt és ne féljen megalkotni mindazt, amit elképzelt.

Elismerésre méltó, ahogyan Jennifer Robson mennyi kutatást végzett, mennyi embert felkeresett és kikérdezett, hogy hűen adhassa vissza egy haute couture ruha elkészítését, a divatházak működését. Kemény sorsokon és szívet melengető barátságokon keresztül nem csak egy adott korról tanulhatunk többet, de egy zárt és ritkán elismert világba pillanthatunk be. A napjainkban játszódó cselekményszál pedig megmutatja, hogy hatnak egymásra a generációk különböző döntései egy családon belül. Heather szemszöge nem az alkotás felől mutatja be a hímzést hanem egy lelkes laikus szemén át, ami újabb réteget adott a történethez. Örülök, hogy a nagyon is megérdemelt figyelmet megadja a hímzőknek a szerző azzal, hogy egy szinte láthatatlan, állandóan a háttérben zajló, mégis kemény munka folyamataira ilyen nagy hangsúlyt fektetett. Ahogyan London a háború után, úgy ezek a munkások is végre élvezhetik végre a napsütést.

A kötet az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s