Tekintetek kereszttüzében: Clarice Starling

„Megpróbálja elérni, hogy Buffalo Bill személynek, embernek tekintse Catherine-t. Azt hiszik, hogy magában meg kell fosztania a személyiségétől, tárgynak kell látnia, mielőtt nekiesne. A sorozatgyilkosok mondanak ilyesmiket a börtöninterjúkban, legalábbis egy részük. Azt állítják, olyan az egész, mintha egy babát szednének szét.”

2020.09.25. Tekintetek kereszttüzében - Clarice Starling

Számomra ez az egyik legfontosabb idézet a könyvben, ami elsődlegesen a Buffalo Billként elhíresült sorozatgyilkosról és úgy általában a gyilkos és áldozat közötti lélektani folyamatokról szól. De nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogyan beszél a könyv Clarice és az őt tárgyiasító, erősen maszkulin közeg kapcsolatáról. Ahogy egy gyilkos dolgát is megkönnyíti, ha áldozatát egy élettelen babának látja, ugyanúgy a tárgyiasítás minden formájának a lényege, hogy megfosszanak valakit az emberi mivoltától, hogy egyetlen eszközzé, egy darab hússá redukálhassák őt mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. Legyen az pusztán a másik látványának élvezete, szexuális vágyak kiélése, vagy a saját örömök hajszolása, a másik fél személyisége, vágyai, érzelmei, személyes gondolatai, világnézete mind-mind hátráltató tényezővé válnak. Ha meglátod a másikban az embert, megismered a jellemét, sokkal nehezebb ízekre szedni vagy egyetlen funkcióra csupaszítani őt. Bővebben…

Thomas Harris: A bárányok hallgatnak

2020.09.18. Thomas Harris - A bárányok hallgatnak - 1

Vannak nagyon jó krimik, amik bemutatják napjaink nyomozási eszközeit, zseniális lélektani regények felejthetetlen harccal jó és rossz között, letehetetlen thrillerek, amiktől az ember olvasás közben éberen figyel minden zajra, és van A bárányok hallgatnak. A krimi műfajával leginkább az szokott lenni a problémám, hogy könnyen felborul az egyensúly a nyomozás és a szereplők bemutatása között és szárazzá vagy túl hiteltelenné válhatnak, a karakterek ellaposodhatnak, a thrillerek pedig könnyen átfordulhatnak egyszerű ijesztgetésbe. Ez a regény nem csak magába foglalja a felsorolt műfajok legjobb tulajdonságait, de kísérti az olvasót végig, amíg a kezében van a könyv, és még jóval azután is. Ez köszönhető Thomas Harris minden részletre kiterjedő figyelmének, haladó gondolkodásának és leírásainak, a valódi életből lopott emberi gonoszság mindent felülmúló ábrázolásának, a fő történet mellett finoman elővett, érzékenyen kibontott témáknak és a legapróbb vonásokig aprólékosan kigondolt, felejthetetlen, ikonikus karaktereknek.  Bővebben…

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

“…a humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg nevetünk, élünk.”

Nem titok, hogy Fredrik Backman nagy kedvencem: Az ember, akit Ovénak hívnak, A nagymamám azt üzeni, bocs, az Itt járt Britt-Marie és a Mi vagyunk a medvék című könyveit egytől egyig imádtam. Mert bár mind másról szól és látszólag más témákat domborítanak ki, Backman rajtuk hagyta a saját, egyéni kéznyomát. Ezeket kilométerekről ki lehet szúrni, mégis kedvelhetővé, közvetlenné teszik a könyveit és azok szereplőit. Minden történetében megtanítja nekünk, hogyan keressük az embert, a szerethetőt, és az egyéni kifejezésmódot másokban. Bevezet a saját kis gondolatvilágunkból valaki máséba azzal, hogy minden egyes mozdulatukat, megnyilvánulásukat először leírja, majd egy új kontextusba helyezve újra megmutatja. Közben egyszerre nevetünk és könnyezünk rajtuk, tiszta szívből. Ezek után azt hihetnénk, nem ér váratlanul mindez a legújabb könyvét olvasva, de a pasas újra megcsinálta: könnyedén elhozta az év egyik legjobb olvasmányát és szorongva, de stabilan az eddigi legjobb Backman-élményt. Legalábbis számomra ez lett a legmeghatározóbb könyve, ami úgy érzem, a leginkább rólam és hozzám beszélt. Bővebben…

Omid Scobie & Carolyn Durand: A szabadság nyomában

Egy vallomással kezdeném: gyakran szoktam történelmi dokumentumfilmeket nézni, leginkább a huszadik századra vonatkozóan. Így már többet is láttam, ami az angol királyi családdal foglalkozik. Idén többek között olvastam Erzsébet királynőről, Diana hercegnőről és Margit hercegnő udvarhölgyéről is, hogy minél árnyaltabb képet kaphassak erről a témáról. Így nem volt kérdés, hogy el szeretném olvasni a könyvet, aminek segítségével az elmúlt évek meghatározó eseményeibe nyerhetek bepillantást a sussexi herceg és hercegné életéről, valamint az idén kicsúcsosodott problémáikról. Az csak tovább csigázta az érdeklődésemet, hogy hónapokkal a megjelenés előtt tömegesen elkezdték lehúzni és egyesre értékelni a goodreads-en a kötetet, ami önmagában mutatja a sajtó esetleges befolyását a közvéleményre. Engem leginkább az érdekelt, mi minden vezetett a házaspár precedens értékű döntéséhez, miszerint visszalépnek a királyi családban eddig betöltött szerepüktől. Kicsit úgy jártam, mint azzal a bizonyos ajándékkal: kaptam is válaszokat, meg nem is, csalódtam is, és nem is. Bővebben…

Amy Harmon: Homokból és hamuból

„Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg” (Talmud)

2020.07.17. Amy Harmon - Homokból és hamubólNéha nehéz a történelmet igazán a magunkévá tenni. Tele van száraznak tűnő adatokkal, nagy számokkal, amiket az elménk fel sem foghat a maga teljességében. Ha azt mondjuk, emlékezni szeretnénk hatmillió emberre, lehetetlennek tűnik. Hogyan is emlékezhetnénk hatmillió személyre egyenként? Ez még a mi életünkből merítve is lehetetlen lenne, évtizedek távlatából meg aztán pláne. Ha látsz egy dokumentumfilmben egy halom ruhát, szemüveget, bőröndöt és tudod, hogy mindegyik egy-egy emberi életet jelképez, a szörnyűségét fel sem fogod, és egy idő után távolságot kezdesz tartani tőle. Látod a tömegsírt, de nem látsz mindenkit egyenként. De meg kell tanulnunk és értenünk a történelmünket, hogy felismerhessük a mintáit és elkerülhessük, hogy még egyszer ugyanaz megismétlődjön. A felejtés részben védelmi mechanizmusként működik, részben az ignorancia és arrogancia szüleménye. Ezek ellen az egyik legjobb módszer a történetek elmesélése. Egyetlen karakterben egy egész világ elférhet: szülők, nagyszülők, egyházközösség, muzsikaszó, hit, kétségek, félelmek, önvád. Nem csak az fontos, hogy emlékezzünk, hanem az is, hogyan tesszük. Hogy azt a hatmillió embert ne mellékszereplőkként ábrázoljuk, ne távolítsuk el őket a saját kultúrájuktól, szokásaiktól, és a közös fájdalmuktól. Ne eszközök legyenek arra, hogy bemutassák, milyen jót vagy rosszat lehet tenni velük. Mert az ilyen szereplőkkel együtt tanulunk, az egyéni történetekből kirajzolódhat a közös történelmünk. Bővebben…

Jennifer Robson: II. Erzsébet ruhája

2020.07.03. Jennifer Robson - II. Erzsébet ruhájaEbben a könyvben Jennifer Robson elkalauzol minket a haute couture műhelyek világába, azon belül is Norman Hartnell nevezetes, londoni divatházába, ahol a világ egyik leghíresebb esküvői ruhája készült 1947-ben, Erzsébet hercegnőnek. Egyszerre fedi fel előttünk egy nagy hírű divatszalon titkait, a második világháborúból lassan magához térő világ mindennapjait, a jegyrendszer gyötrelmes valóságát, finoman szövődő barátságokat és három nőt, akik a veszteségeikkel küzdenek minden nap. Annt, aki szép lassan, alulról kezdve felküzdötte magát London egyik legjobb csipkézőjévé, Miriamot, aki a túlélte a ravensbrücki koncentrációs tábor elképzelhetetlen borzalmait és a korábban megszerzett, magas szintű tudását szeretné kamatoztatni, valamint Heathert, aki napjainkból visszatekintve próbálja megfejteni a nagymamája rejtélyes fiatalkorát. A királyi család épp csak villanásnyi időre tűnik fel, a történet alapja inkább a három főhősnő mindennapi, dolgos élete. A könyv történelmi fikció, valós személyek és történetek köré sző kitalált szálakat, alkalmat adva egy kis kutatásra az ábrázolt korról, eseményekről, emberekről. Ezzel tökéletesen kiszolgálta a műfaj lényegét: elvisz egy másik korba, másik országba, miközben az olvasó bővítheti saját ismereteit több területen is. Jennifer Robson összegyűjtött jól ismert tényeket a ruha készítését illetően, kiterjesztette a kutatását gyakran figyelmen kívül hagyott információkra, majd a saját képzelőerejével és kreativitásával gazdagította ezeket, hogy felhívja a figyelmet számára fontos témákra. Bővebben…

Anne Glenconner: Az udvarhölgy

2020.06.26. Anne Glenconner - Az udvarhölgyAnne Glenconner a legidősebb lánya Leicester ötödik grófjának. Norfolkban, a Holkham birtokon nőtt fel, ami olyan hatalmas, hogy mikor gyerekkorában a szolgálók a konyhában betették a reggeli tojásait a forró vízzel teli fazékba, mire odaértek vele az ő szobájába, a tojások megfőttek. Ő volt II. Erzsébet koronázásán az egyik nyoszolyólány, és harminc évig volt Margit hercegnő udvarhölgye és bizalmasa. Huszonhárom évesen ment hozzá Colin Tennanthoz, más néven Lord Glenconnerhez, egy skót kastély, és a hozzá tartozó birtok várományosához és egy karib sziget, Mustique későbbi tulajdonosához. Ilyen alapokkal ez a könyv lehetne egy tündérmese is, ha valójában Lady Glenconner élete nem lenne egyszerre kiábrándító, inspiráló, ijesztő és lenyűgöző. És ha nem beszélne keresetlen őszinteséggel egy olyan zárt és elborult világról, mint a brit arisztokrácia. Bizonyos részletek erről az életvitelről és a szisztematikus problémáiról egyenesen sokkolóak. A szerző tökéletesen hétköznapi mondatokba csempészett bele elképesztő dolgokat: néha vissza kellett olvasnom, biztos jól értettem-e, ami épp a szemem elé került. Ezeket csak a humor és egyenes hangnem tette néha elviselhetővé. No meg a tökéletes elegancia és hidegvér, ahogyan Lady Anne beszámolt róluk. Bővebben…

A szerző, akit nem nevezünk nevén

Nem titok, hogy a Harry Potter könyvek nekem egy megnyugvást jelentettek mindig is. Ha maga alá gyűr a kétségbeesés, vagy valami olyasmi történik velem, aminek a feldolgozásához időre és lelkierőre van szükségem, én egyből a sorozat után nyúlok. Ez nem csak egy szökés a valóságból nekem, hanem megnyugvás. Ez a sorozat az életem része, amihez csodálatos emlékeim kötődnek. Nem sok ismerősöm van, aki osztja a lelkesedésem, vagy nem tart teljesen lököttnek azért, mert ennyire szeretem ezeket a könyveket, de nem egy barátságom vált szorosabbá, mert a másik pontosan megértette, mit jelent nekem mindez. Rokonlelkekre találtam, mikor elkezdtem online keresni másokat, akiknek ugyanolyan fontos a történet, mint nekem. Az oldalamon is elég nagy arányban megtalálhatóak varázsvilággal, a sorozat szereplőivel, egyes elemeivel kapcsolatos bejegyzések. A szobám is teljes mértékben tükrözi az érzéseimet: a Roxfort az otthonom, így az otthonom is egy kicsit a Roxfort lett már. A varázsvilág nem csak nosztalgia számomra. Része az identitásomnak. Bár nem félek kritizálni sem a sorozatot, de ez egyáltalán nem csökkenti a jelentőségét számomra. Bővebben…

J. K. Rowling esszéje magyarul és a reakcióm rá

Június elején J. K. Rowling a Twitteren reagált egy a COVID-19 utáni menstruációról és az azzal kapcsolatos oktatásról szóló cikk megfogalmazására a célcsoportját illetően, amivel elég nagy vihart kavart. Az erős reakciók után írta meg az esszét, amivel tisztázni kívánta a nézeteit és bővebben kifejteni az álláspontját. Őszintén szólva engem eléggé felkavart ez az írás, amiről látatlanban azt gondoltam, végre tisztáz mindent és pont kerül az ügy végére. De minél többet olvastam belőle, annál inkább úgy éreztem, összetört bennem minden illúzió egy olyan nővel kapcsolatban, akire korábban felnéztem. Tisztelem Rowling karitatív munkáját, és nem is vitatom el tőle. De mint közszereplő, szerintem nagyon sok káros nyilatkozata is van, amik közül kiemelkedik ez az írás, annak ellenére, hogy olyan pozitív vetülete is van, hogy felszínre hozott fontos kérdéseket. Azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy a reakcióm a saját, személyes véleményem. Nem vagyok szakember – így ez semmiképpen sem egy szakmai írás -, csak egy heteroszexuális, cisz nő aki nem fél használni az internetet. Nem kívánom senki véleményét sem elítélni, vagy meghatározni a témában, nem áll szándékomban bárkit is megbántani. Ez nem egy támadás Rowling személye ellen, csak szeretnék kulturált keretek között én is hozzászólni a beszélgetéshez, amit elindított. Mivel még sehol nem láttam a teljes esszét magyarul, számomra az tűnt logikusnak, ha lefordítom, utánajárok az állításainak és azután kiírom magamból az egészet. Lássunk is hozzá! Bővebben…

Andrew Morton: Diana igaz története – saját szavaival

2020.06.19. Andrew Morton - Diana igaz története – saját szavaivalAmikor beszereztem Sally Bedell Smith-től II. Erzsébet életrajzát, mellé rögtön meg is vettem a Diana életéről szóló könyvet, hogy mindkét verziót végiggondolva lássam az angol királyi család életének ezt a szakaszát. Akkor még nem is tudtam, mennyire fogom igényelni az egyértelműen elvakult ábrázolás után ezt a könyvet. Mert amíg az előző könyv egy szimpla életrajznak íródott, ennek már a címe is sugallja a részrehajlást. Félreértés ne essék, ez a történet leginkább Diana mellett áll, nem annyira királynővel szemben. Elkerülhetetlen viszont, hogy ez ne hasson ki az elbeszélésre. A másik, ami megkülönbözteti a két könyvet egymástól, hogy Diana saját szavait bizonyos céllal rögzítették, és ez a cél világosan érzékelhető is a könyvből. A hercegnő ugyanis az egyértelműen manipulált képhez szerette volna hozzáadni a saját nézőpontját, az ő történetével kiegészíteni a többit. Andrew Morton maga is úgy fogalmaz, hogy ez volt a világ leghosszabb kérelme egy esetleges váláshoz. A hercegnő halálának huszadik évfordulóján újra kiadták a könyvet, ami három részből áll: az elsőben Diana magnófelvételre mondott szavait olvashatjuk, a második maga a huszonöt évvel előbb kiadott könyv, a harmadikban pedig a szerző írja le a könyv utóhatásait és a hercegnő utolsó éveit. Bővebben…

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő

2020.06.12. Sally Bedell Smith - Erzsébet, a királynőEz az életrajz a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet királynőről egy – bizonyos szempontból – nagyon részletes leírása egy kivételes életű nőnek. Ahogyan az a könyv végi jegyzékből is kiderül, hatalmas anyagból dolgozott a szerző, amelyek egy része még soha nem állt korábban rendelkezésre. Mégis a stílusa és a választott témák, amiket a könyv érint, olykor felületesnek hatnak, mintha csak egy könnyed magazin elnyújtott cikkét olvasnánk. Annak, aki történelmi, politikai, gazdasági kontextusban is szeretne olvasni a leghosszabban uralkodó brit királynőről, csalódni fog ebben a könyvben, ahogyan azok is, akik – hozzám hasonlóan – objektív képet vártak róla és a családjáról.  Bővebben…

Étel és irodalom

2020.06.05. Étel és irodalom

Az ételek és az italok nem csak alapvető szükségletet jelentenek számunkra a túléléshez, hanem (szerencsés esetben) élvezeti értéket is képviselnek az életünkben. Ezért az öltözködésünkhöz, barátainkhoz és az otthonunkhoz hasonlóan rendkívül sokat árul el rólunk az, mit és hogyan veszünk magunkhoz. Attól kezdve, hogy honnan jöttünk, hogyan definiáljuk magunkat, mit tartunk fontosnak, egészen odáig, hogy hol helyezkedünk el a társadalmi hierarchiában. Az olvasmányainkban egy olyan jelenet, ahol valaki elkészít, feltálal vagy elfogyaszt valamit, remek alkalom arra, hogy az író kifinomultan információt csepegtessen az olvasónak, miközben megtölti a lapokat étellel élettel. Az adott szereplő személyiségjegyeiről, körülményeiről, prioritásairól, vagy a felépített világról, kultúráról, vallásról, szociális kapcsolatokról mondhat ez többet bármilyen direkt beszélgetésnél. Általánosságban vagy csak az adott pillanatban is. Az, hogy a karakter mennyire mozog otthonosan a konyhában, utalás lehet arra nézve, az illető mennyire tapasztalt, türelmes vagy épp hozzáértő, vagy az ízlése mennyire szofisztikált. Az ennivaló elkészítésének a módja is üzenet lehet arról, mennyire magabiztos valaki vagy épp mennyire képzett. Az is fontos eleme ennek, hogy ki és hogyan tálalja fel az adott fogást. Ez megmutathatja két ember viszonyának esszenciális lényegét. Egy ilyen jelenet lehet szimbolikus, direkt vagy stílusos eszköze egy szereplő bemutatásának, a történetet viheti előre vagy épp egy, a háttérben zajló folyamatot mutathat be. Ma megkíséreltem összeszedni, milyen jelentősége van az irodalom láthatatlanul állandó szereplőinek: az ételeknek és italoknak. Bővebben…

David Yoon: Frankly in Love

2020.05.15. David Yoon - Frankly in LoveA Frankly in Love egy nagyon hiteles könyv. David Yoon (a Minden, minden szerzőjének, Nicola Yonnak a férje) debütáló regényében nem is annyira a romantikán van a hangsúly, mint azt a fülszöveg sugallja, hanem elmerülhetünk az Amerikai Egyesült Államokban élő koreai diaszpóra életében és megvizsgálhatjuk a kultúrák találkozásának hatásait globális és egyéni szinten. Mindezt egy kamasz fiú friss és összetett nézőpontján keresztül, a miénktől teljesen eltérő megközelítési módon, ami azonnal felkeltette az érdeklődésem. A tradíciókból és etnikumból eredő elvárások és az életmód, amit a fiú családja él, gyökeresen eltérnek a nyugati, amerikai és a kaliforniai szemlélettől. Így, miközben a történet megnevettet, elgondolkodtat és meghat, egy realisztikusabb, földönjáróbb képet fest a szerelemről, családról, hagyományokról és rasszizmusról. A szarkasztikus, kicsit száraz humor, az első szám egyes személyben való elbeszélés, az élet valódi kihívásai közelebb hozzák a történetet olyan emberhez is, aki még csak hasonló körülmények és hatások között sem élt soha. Érezni lehet minden sorából, hogy a szerző őszintén és olykor kicsit nyersen, de a saját tapasztalatairól is beszél. Bővebben…

Tara Westover: A tanult lány

2020.05.08. Tara Westover - A tanult lányKiskoromban, családi körben többször elhangzott, hogy a testvérem az intelligens, én pedig a szorgalmas. Mivel én nem voltam olyan gyors, ezért inkább eltökélt lettem: a történelmet, fizikát addig olvastam, míg meg nem értettem az összefüggéseket, a matematika leckét mindig addig csináltam, míg az ellenőrzés nem igazolta a sikerem. Az egyetlen, amiben gyorsabb voltam a többieknél, az az olvasás. Azt hittem magamról, ettől leszek szorgalmas: a motivációtól, hogy márpedig nem hagyom, hogy egy tétel legyűrjön, a türelemtől, hogy addig ott ülök egy feladat fölött, amíg meg nem oldom, a dactól, hogy rám senki se mondja, nem vagyok olyan okos, mint a testvérem. Valami ilyen kép élt bennem a tanulásról, tudásvágyról, amíg el nem olvastam Tara Westover történetét. Ő megmutatta, micsoda erő rejlik az eszünkben, hogy milyen mértékű fejlődésre képes valaki önmaga-, és a világ megismerésében pusztán azzal, hogy kinyit egy könyvet. Bár olykor mind előszeretettel kritizáljuk az iskolákat, az oktatási rendszert, mégis érdekes volt az ő szemszögéből látni ezt is: egy eszközt arra, hogy a világnézetünket kitágítsuk és egyénileg fejlődjünk és nem arra, hogy lenézzünk másokra vagy ezzel piszkáljuk azokat, akiknek nem volt lehetősége / képessége annyit és olyan szinten tanulni, mint nekünk. Bővebben…

A fotózás és én

2020.05.01. A fotózás és énA fotózással a kapcsolatom azt hiszem, születésem óta tart. Anyai nagypapám és édesapám is egész életükben fotóztak. A papámnak saját sötétkamrája is volt, az összes képét ő hívta elő, nagyrészt fekete-fehérben. Apu pedig amióta csak az eszemet tudom, kimegy a természetbe fotózni, vagy épp minket, a virágait, életének különböző eseményeit örökíti meg nem csak képen, hanem videón is. A nyolcvanas évek első felében születtem, mégis pár napos koromtól kezdve követhető a gyerekkorom, sőt a családom élete a születésem előttről is. Kiskoromban rendszeres elfoglaltság volt a diavetítés apu képeivel, legyen szó mindenféle állatról vagy családi nyaralásról a Balatonnál. Így mondhatjuk, az életemnek mindig is szerves része volt a fényképezés.  Bővebben…