David Yoon: Frankly in Love

2020.05.15. David Yoon - Frankly in LoveA Frankly in Love egy nagyon hiteles könyv. David Yoon (a Minden, minden szerzőjének, Nicola Yonnak a férje) debütáló regényében nem is annyira a romantikán van a hangsúly, mint azt a fülszöveg sugallja, hanem elmerülhetünk az Amerikai Egyesült Államokban élő koreai diaszpóra életében és megvizsgálhatjuk a kultúrák találkozásának hatásait globális és egyéni szinten. Mindezt egy kamasz fiú friss és összetett nézőpontján keresztül, a miénktől teljesen eltérő megközelítési módon, ami azonnal felkeltette az érdeklődésem. A tradíciókból és etnikumból eredő elvárások és az életmód, amit a fiú családja él, gyökeresen eltérnek a nyugati, amerikai és a kaliforniai szemlélettől. Így, miközben a történet megnevettet, elgondolkodtat és meghat, egy realisztikusabb, földönjáróbb képet fest a szerelemről, családról, hagyományokról és rasszizmusról. A szarkasztikus, kicsit száraz humor, az első szám egyes személyben való elbeszélés, az élet valódi kihívásai közelebb hozzák a történetet olyan emberhez is, aki még csak hasonló körülmények és hatások között sem élt soha. Érezni lehet minden sorából, hogy a szerző őszintén és olykor kicsit nyersen, de a saját tapasztalatairól is beszél. Bővebben…

Tara Westover: A tanult lány

2020.05.08. Tara Westover - A tanult lányKiskoromban, családi körben többször elhangzott, hogy a testvérem az intelligens, én pedig a szorgalmas. Mivel én nem voltam olyan gyors, ezért inkább eltökélt lettem: a történelmet, fizikát addig olvastam, míg meg nem értettem az összefüggéseket, a matematika leckét mindig addig csináltam, míg az ellenőrzés nem igazolta a sikerem. Az egyetlen, amiben gyorsabb voltam a többieknél, az az olvasás. Azt hittem magamról, ettől leszek szorgalmas: a motivációtól, hogy márpedig nem hagyom, hogy egy tétel legyűrjön, a türelemtől, hogy addig ott ülök egy feladat fölött, amíg meg nem oldom, a dactól, hogy rám senki se mondja, nem vagyok olyan okos, mint a testvérem. Valami ilyen kép élt bennem a tanulásról, tudásvágyról, amíg el nem olvastam Tara Westover történetét. Ő megmutatta, micsoda erő rejlik az eszünkben, hogy milyen mértékű fejlődésre képes valaki önmaga-, és a világ megismerésében pusztán azzal, hogy kinyit egy könyvet. Bár olykor mind előszeretettel kritizáljuk az iskolákat, az oktatási rendszert, mégis érdekes volt az ő szemszögéből látni ezt is: egy eszközt arra, hogy a világnézetünket kitágítsuk és egyénileg fejlődjünk és nem arra, hogy lenézzünk másokra vagy ezzel piszkáljuk azokat, akiknek nem volt lehetősége / képessége annyit és olyan szinten tanulni, mint nekünk. Bővebben…

J. K. Rowling: Harry Potter és a félvér herceg (15 év után)

2020.04.03. J.K.Rowling - Harry Potter és a félvér herceg (15 év után)A Harry Potter és a félvér herceg a legkevésbé akció-dús rész a sorozatban, egy csendes felvezetés a végső összecsapás előtt. Így ez a könyv inkább a karakterekre, az ő fejlődésükre és a világépítésre helyezi a hangsúlyt. Ennek eredményeképpen egy nagyon átgondolt, kiforrott történetet kapunk, ahol egyensúlyban van az egyéni dráma, a korábbról beérett helyzet-, és jellemkomikum, egyfajta nosztalgikus hangulat és életigenlés. Szépen mesél az élet minőségéről, a legemberibb érzelmekről, a háború előtti csendről és a felnőtté válásról. Ennek szellemében Harry és Dumbledore kapcsolata kivirágzik. A professzor elkezdi komolyan felkészíteni tanítványát, és Harry végre érezheti, milyen, amikor egyenrangú partnerként, felnőttként tekintenek rá.  Bővebben…

J. K. Rowling: Harry Potter és a főnix rendje (15 év után)

2020.03.27. J.K.Rowling - Harry Potter és a főnix rendje (15 év után)A Harry Potter sorozat ötödik része talán a legnyomasztóbb. Gyásszal kezdődik és azzal is ér véget, közben pedig nem is olyan finom árnyalatait mutatja be a manipulációnak, korrupciónak, médiabefolyásnak, izoláltságnak és igazságtalanságnak. Mindezek miatt Harry korábban soha nem látott mértékben érez frusztráltságot és dühöt, ami rányomja a bélyegét a könyv hangulatára és a cselekményt is negatívan befolyásolja a sok hiba, amit hirtelen harag vezérel. Amit érez, és ahogyan viselkedik, teljesen jogos egy tizenöt évestől, aki amúgy is egyre nagyobb nyomás alatt van a jövője miatt, de ettől még nem kellemesebb olvasmány. Persze nem csak a főszereplő általános hangulata miatt nyomasztó ez a rész, hanem a már-már orwelli rendszer miatt, amit a sorozat leggyűlöltebb karaktere, Dolores Jane Umbridge hoz létre és nevelget nagy gonddal. Nem elég, hogy Harry szeme előtt ölték meg egy társát, majd visszaküldték szinte azonnal egy elnyomó családi közegbe, de az egész varázsvilág kifordul magából, következetesen tagadja szinte mindenki a traumáját és a jótetteit is. Ezt a nyílt elutasítást tetézi, hogy elzárkózik mindentől és mindenkitől, ami pluszban segíti az ellenlábasait. Bővebben…

Charles Dickens: Szép remények

2020.02.14. Charles Dickens - Szép reményekLondoni utam egyik legemlékezetesebb pillanata volt, mikor Charles Dickens házában álltam és két réz palackot néztem. Akkor tudtam meg, hogy Dickens szülei az adósok börtönébe kerültek és a tizenkét éves Charles kénytelen volt egy fénymázműhelyben dolgozni. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját. Pár évvel később a család anyagi helyzete stabilizálódott egy örökségnek köszönhetően, de a szülők nem hagyták, hogy fiuk azonnal abbahagyhassa ott a munkát. Ez örök nyomot hagyott Charles lelkében és sosem bocsátotta meg nekik. A már említett palackokat mindvégig megőrizte, hogy emlékeztessék arra, honnan jött, mit élt át. Arra, hogy mindig gondoljon a nála kevésbé szerencsésekre. Dickens felnőttként sem érezte magát sose teljes anyagi biztonságban, szégyellte a múltját, neheztelt a szüleire. A pénz, a szegényég, a munkakörülmények, a nyomor állandó témáivá váltak. Majd 1860-ban írt egy történetet egy fiúról, akinek rettenetes gyermekkora van, ütik, bántalmazzák, így nem mer bízni az emberekben, fél szeretni, és annak az ambíciójának rendel alá mindent, hogy minél messzebb kerüljön ettől az élettől. Felejteni akar, miközben másokat nyom lefelé azért, hogy ő mehessen feljebb. Közben beleszeret egy gyönyörű lányba, akit arra neveltek, hogy szívtelen legyen. Ez a Szép remények. Bővebben…

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

“A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz egybeolvad az éggel.”

2020.01.24. Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnekDelia Owens első regénye a maga nemében páratlan: egyszerre fejlődéstörténet, krimi és egy finom óda az anyatermészethez. A középpontjában Kya Clark áll, akinek az életét az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek végéig követhetjük nyomon, ahogyan magára hagyott hatéves kislányból fiatal nővé cseperedik egy Észak Carolinai kisváros mellett fekvő lápvidékén. Egy magányos, sokszor melankólikus történet ez, ahogyan egy teljes elszigeteltségben élő lány a természetből merít vigaszt, tudást és teremt meg egy különleges életet magának, miközben a csalódásaival, a felnőtté válással és a családja által okozott sebekkel viaskodik. Ezzel párhuzamosan kirajzolódik egy megrázó haláleset története is, amiben Kya lesz az elsőszámú gyanúsított. A könyv párhuzamosan mutatja be a lány fejlődését és a gyilkossági nyomozást, ami egyre növeli a feszültséget, miközben bemutatja a társadalom törékenységét, generációs problémákat, a szegregáció okozta feszültséget, a természet erejét és Kya összetett személyiségét. Ha pár szóban kéne összefoglalnom ezt a kötetet, azt mondanám: egyedülálló, emlékezetes, hangulatos, mély érzelmekkel teli és elgondolkodtató írás, ami nem hagyja hidegen az olvasót. Nem tökéletes, de mindenképpen különleges alkotás. Igazi élmény, amit nem érdemes kihagyni. Bővebben…

Michelle Obama: Így lettem

2019.11.29. Michelle Obama - Így lettemMichelle Obama egy ikon. Élő jelkép. Rabszolgák ükunokája, aki First Lady lett. Egy sikeres férfi mögött mellett álló, önmaga jogán is elismert nő. A modern amerikai álom megtestesülése, ami a legtöbb színesbőrű számára még mindig csak rémálom. Elsőnek lenni bármiben, hatalmas felelősség, ami láthatóan az ő vállát is nyomja: példát kell mutatnia és vezetnie az úton azokat, akiknek segített kitaposnia azt. Ugyanahhoz a lehetőséghez hozzásegíteni másokat, amit ő megkapott. Ezt az érzést szemlélteti a története. Pont emiatt hiszem azt, hogy ő nem engedhette meg magának a teljes őszinteséget, nem vehette le minden felvett maszkját. Legalábbis nem életének azon a pontján, ahol megírta ezt az önéletrajzot. Amit az optimizmusról, kitartásról, elvekről és kemény munkáról elmond, az teszi értékké az írását. Az a Michelle, akinek az egyénisége kiragyog a lapok közül, lenyűgöző. Mégis a könyvet letéve azt éreztem, a teljes képnek maximum a felét mutatta meg.   Bővebben…

J. K. Rowling: Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv)

(Aki nem olvasta el a könyvet vagy látta a filmet, annak most szólok, a bejegyzés nyomokban cselekményleírást tartalmaz)

2019.09.27. J.K.Rowling - Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv)A két évvel ezelőtt megjelent első rész után nagyon kíváncsian vettem a kezembe ezt a könyvet. A fő témáit illetően voltak elképzeléseim, elvárásaim, amiket részben teljesített is. Azonban a cselekmény szerkezetében, az írás minőségében, a karakterek fejlődésében és a történet egyes elemeiben csalódtam. Nagyon szeretem a Harry Potter sorozatot, ez az egyik olyan ritka világ, amivel kapcsolatban nem tudok objektív lenni: amint kinyitom a könyvet, meghallom a zenéjét, bekapcsol bennem a rajongó és teljesen elmerülök a varázsvilágban. Annak ellenére, hogy nem tartom hibátlannak a varázsvilágot, és ennek az első részét sem, korábban megbíztam Rowling írásában. Először még tetszett ez a történet is, de elkövettem egy hibát: elkezdtem gondolkodni rajta, elemezni… Eddig is voltak repedések a falon, de most egy hatalmas darab a tetőről leszakadt és fejbevágott. Bővebben…

Varázsvilág: Házak harmóniája

“– Ti képtelenek vagytok elolvasni A Roxfort történetét?
– Minek olvasnánk el? – vonogatta a vállát Ron. – Ha valami érdekel, megkérdezünk téged. Te kívülről tudod az egész könyvet.”

2019.09.20. Varázsvilág - Házak harmóniájaA Roxfort sokunk második otthona. Vágyunk azokba a varázslatos tantermekbe, kényelmes közös helyiségekbe, a zegzugos folyosókra és legfőképpen a barátokra, akik hozzánk hasonló értékekkel bírnak. Mindig úgy éreztem, hogy a négy tulajdonság: a bátorság, hűség, leleményesség és a tudásvágy egyensúlyt visz az iskolába, ahol bármelyik diák úgy érezheti, megtalálta a helyét, és már nincsen egyedül. Ezek mind nemes vonások, de sokkal eredményesebbek együtt, összhangban, mint megosztva, önmagukban. Mert akik ezekkel a jellemzőkkel bírnak, kiegészítik, ösztönzik egymást, és mind tanulhatnak a másiktól valamit. A griffendélesektől és hugrabugosoktól a közösségi szellemet, az igazság keresését, bátorságot és hűséges szívet, törekvést a jóságra. A hollóhátasoktól és mardekárosoktól pedig a kitartó munkát, motivációt, az egyéni szerepvállalást, az oktatás fontosságát és a nagyság elérését. Így lesz egy óriási kirakós darabkáiból összerakva egy kerek egész, folyamatosan fejlődő közösség, ahol a különböző egyéniségek inspirálják, erősítik egymást. Van azonban valaki a sorozatban, aki egy személyben egyesíti a négy ház jellemvonásait, így testesítve meg mindazt, ami a Roxfortot jelenti. Személyes kedvencem, akinek a neve is úgy hangzik, mint a szó: harmónia. Ő pedig nem más, mint Hermione Granger. Bővebben…

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

2019.09.06. Fredrik Backman - A nagymamám azt üzeni, bocsMind voltunk valamikor majdnem nyolc évesek, mint a történet főszereplője, Elsa. De egyszer csak átlépjük azt a határvonalat, ahonnan a Mhost átveszi az uralmat felettünk és minden bonyolult lesz, mint egy Facebook státusz. Ami még lényegesebb, lassan elfelejtjük, milyen volt a világ akkor, és milyen a bennünk élő kisgyermek. A szerencséseknek van valakije, akik emlékeznek és emlékeztetnek erre. Valaki, akitől a világ nem tűnik olyan rémesnek, és megtelik varázslattal, csodákkal, szuperhősökkel. Aki mellett az élet all inclusive. Elsának ilyen a nagymamája. Aki mindig mellette áll, történjen bármi. Aki felér egy hadsereggel. Akivel közös a nyelvük, történeteik és a múltjuk. Bővebben…

Grisaverzum: Nyina & Matthias

2019.08.30. Grisaverzum - Nyina & MatthiasLeigh Bardugo a Hat varjúban nem csak izgalmas karaktereket alkotott, de Ketterdam Rómeóján és Júliáján keresztül egy valós szerelmi történetet mutat be. Shakespeare-rel ellentétben az írónő nem állt meg a nagy, beteljesületlen szerelemnél, az elátkozott szerelmesek nem halnak meg, mielőtt egy komoly beszélgetés zajlana köztük. Matthias és Nyina nem csak azt mutatja be, mennyi érzelem férhet meg egy kapcsolatban, de olyan húsbavágó témákat vesz górcső alá, mint a túlzott nacionalizmus, rasszizmus, üldöztetés, vallási különbségek és a rendszer szinten belénk nevelt hazugságok felismerése. Itt van két ember, akik nem azért szeretik egymást, mert ez segíti a dramaturgiát, hanem azért, mert ahogy közel férkőznek egymáshoz, úgy érik el legbelső valójukat, önmagukat. Megtanulják minden különbözőségük ellenére tisztelni, tolerálni, szeretni egymást. Ez a kötelék a végén erősebbnek bizonyul, mint a beléjük nevelt félelem, gyűlölet vagy a kultúrális különbségeik. Bővebben…

Markus Zusak: A könyvtolvaj

2019.07.05. Markus Zusak - A könyvtolvajEgy, már számtalanszor megírt eseményt, mint a második világháború vagy a holokauszt csak akkor érdemes újra elmesélni, ha valami újat tudunk a témában mondani. Rengetegszer olvashattuk, milyen borzalmakon mehettek keresztül azok a zsidók, akik először ki lettek rekesztve, majd mindentől megfosztották őket, bujkálni kényszerültek, vagy egy koncentrációs tábor poklába kerültek. De mit éltek át a németek, akik egy kegyetlen diktatúra szenvedő alanyai voltak? Azok, akik nem léptek be a pártba, a seregbe, így elvesztették a megélhetésüket. Akik az éhezés és szegénység mellett megélték, hogy a saját otthonukból háborús övezet lesz, miközben szomszédot szomszéd ellen fordít a hatalom és embereket kínozva vonultatnak végig az utcákon. Akik vállalták a veszélyt, hogy megmentsenek, elbújtassanak barátot, ismerőst vagy akát egy teljesen idegen embert. Ők is megtapasztalták a legnagyobb kegyetlenséget és pusztítást. Büntetésül azért, mert azt választották, ami a helyes. Bővebben…

Gustave Flaubert: Bovaryné

2019.05.17. Gustave Flaubert - BovarynéBár Gustave Flaubert 1856-ban publikálta a Bovarynét, a regény nagyon is modern, mai üzenetet hordoz, ami fájdalmasan ismerősen cseng. A könyv ereje a karakterábrázoláson kívül, hogy bemutatja a tökéletesség és az ábrándok milyen sérülékenyek a valóságban. Főhőse Emma Bovary, egy idealista, álmodozó, tudatlan nő, akinek romantizált képe a szerelemről, házasságról, anyagi javakról és a társadalomról összeférhetetlen a realitással. Miközben figyelmen kívül hagyja környezete diszfunkcionalitását, törékenységét, mindenféle álomképet kerget. Bár Bovaryné nem egy szimpatikus személyiség és kétségbeesésében szinte mindig rossz döntést hoz, motivációival, vágyálmaival könnyű azonosulni és története mindannyiunk számára fontos tanulságokat rejt. Bővebben…

Charlotte Brontë: Jane Eyre

2019.04.26. Charlotte Brontë - Jane EyreMég soha nem olvastam a Brontë nővérektől, de a hírnevük természetesen megelőzi őket, mint a viktoriánus Anglia úttörőit, akik sajnálatosan rövid életük alatt igazi klasszikusokat alkottak. A Jane Eyre-ről olyan jellemzéseket hallottam, mint feminista regény, mely megelőzte a korát, romantikus történet, mely felülmúlja Jane Austen műveit, tragikus könyv, mely méltán foglalta el az őt megillető helyet a klasszikusok között. Ez nagyrészt igaz is – bár Jane Austent nálam továbbra sem előzte meg -, de számomra a szabadságról, és annak különböző formáiról szól. A történet legdrámaibb fordulatai mindig akkor következnek be, mikor valaki szabadságát megsértik. Legyen az lelki-, fizikai-, szellemi-, vagy akár anyagi korlátozás. E mellett ez egy nő története, aki egy férfiak uralta világban nőies marad, de féltve őrzi független szellemét, és ennek megfelelően hozza meg döntéseit. A saját idejét mindenképpen megelőzte, ha nem is abban az értelemben, ahogy elsőre tűnik. A feudális értékek helyett előrevetíti a polgáriasodás eszméit, az egyén függetlenségének problémakörét boncolgatva. Bővebben…

Krausz Emma: Osztálykép

2019.04.05. Krausz Emma - OsztályképAz Osztálykép legnagyobb erőssége, hogy Krausz Emma nem felejtette el, milyen kamasznak lenni. Tudja, hogy nem a korunk határozza meg a problémáink komolyságát. Tudja, itt már nem az a legfontosabb, amit elmondunk, hanem az, amiről nem beszélünk. Ebben a könyvben nincs olyan, hogy “csak valami kamasz-panasz”. Őszintén, szemellenző nélkül mutat be egy nehéz időszakot. Egyszerű, hétköznapi nyelven ír, de egyáltalán nem felszínesen. Olvastatja magát a könyv, könnyen megjegyezhető minden momentum. Így a végén kirakós módjára összeáll egy komplex, több rétegből álló történet, amiben minden mondatnak, cselekedetnek, helyszínnek jelentősége van. Friss nézőpontból mutat be régi problémákat, összetett, egyéni karakterek szemszögéből, így sosem sikkad el a lényeg. Bővebben…