Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

“…a humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg nevetünk, élünk.”

Nem titok, hogy Fredrik Backman nagy kedvencem: Az ember, akit Ovénak hívnak, A nagymamám azt üzeni, bocs, az Itt járt Britt-Marie és a Mi vagyunk a medvék című könyveit egytől egyig imádtam. Mert bár mind másról szól és látszólag más témákat domborítanak ki, Backman rajtuk hagyta a saját, egyéni kéznyomát. Ezeket kilométerekről ki lehet szúrni, mégis kedvelhetővé, közvetlenné teszik a könyveit és azok szereplőit. Minden történetében megtanítja nekünk, hogyan keressük az embert, a szerethetőt, és az egyéni kifejezésmódot másokban. Bevezet a saját kis gondolatvilágunkból valaki máséba azzal, hogy minden egyes mozdulatukat, megnyilvánulásukat először leírja, majd egy új kontextusba helyezve újra megmutatja. Közben egyszerre nevetünk és könnyezünk rajtuk, tiszta szívből. Ezek után azt hihetnénk, nem ér váratlanul mindez a legújabb könyvét olvasva, de a pasas újra megcsinálta: könnyedén elhozta az év egyik legjobb olvasmányát és szorongva, de stabilan az eddigi legjobb Backman-élményt. Legalábbis számomra ez lett a legmeghatározóbb könyve, ami úgy érzem, a leginkább rólam és hozzám beszélt. Bővebben…

Omid Scobie & Carolyn Durand: A szabadság nyomában

Egy vallomással kezdeném: gyakran szoktam történelmi dokumentumfilmeket nézni, leginkább a huszadik századra vonatkozóan. Így már többet is láttam, ami az angol királyi családdal foglalkozik. Idén többek között olvastam Erzsébet királynőről, Diana hercegnőről és Margit hercegnő udvarhölgyéről is, hogy minél árnyaltabb képet kaphassak erről a témáról. Így nem volt kérdés, hogy el szeretném olvasni a könyvet, aminek segítségével az elmúlt évek meghatározó eseményeibe nyerhetek bepillantást a sussexi herceg és hercegné életéről, valamint az idén kicsúcsosodott problémáikról. Az csak tovább csigázta az érdeklődésemet, hogy hónapokkal a megjelenés előtt tömegesen elkezdték lehúzni és egyesre értékelni a goodreads-en a kötetet, ami önmagában mutatja a sajtó esetleges befolyását a közvéleményre. Engem leginkább az érdekelt, mi minden vezetett a házaspár precedens értékű döntéséhez, miszerint visszalépnek a királyi családban eddig betöltött szerepüktől. Kicsit úgy jártam, mint azzal a bizonyos ajándékkal: kaptam is válaszokat, meg nem is, csalódtam is, és nem is. Bővebben…

Anne Glenconner: Az udvarhölgy

2020.06.26. Anne Glenconner - Az udvarhölgyAnne Glenconner a legidősebb lánya Leicester ötödik grófjának. Norfolkban, a Holkham birtokon nőtt fel, ami olyan hatalmas, hogy mikor gyerekkorában a szolgálók a konyhában betették a reggeli tojásait a forró vízzel teli fazékba, mire odaértek vele az ő szobájába, a tojások megfőttek. Ő volt II. Erzsébet koronázásán az egyik nyoszolyólány, és harminc évig volt Margit hercegnő udvarhölgye és bizalmasa. Huszonhárom évesen ment hozzá Colin Tennanthoz, más néven Lord Glenconnerhez, egy skót kastély, és a hozzá tartozó birtok várományosához és egy karib sziget, Mustique későbbi tulajdonosához. Ilyen alapokkal ez a könyv lehetne egy tündérmese is, ha valójában Lady Glenconner élete nem lenne egyszerre kiábrándító, inspiráló, ijesztő és lenyűgöző. És ha nem beszélne keresetlen őszinteséggel egy olyan zárt és elborult világról, mint a brit arisztokrácia. Bizonyos részletek erről az életvitelről és a szisztematikus problémáiról egyenesen sokkolóak. A szerző tökéletesen hétköznapi mondatokba csempészett bele elképesztő dolgokat: néha vissza kellett olvasnom, biztos jól értettem-e, ami épp a szemem elé került. Ezeket csak a humor és egyenes hangnem tette néha elviselhetővé. No meg a tökéletes elegancia és hidegvér, ahogyan Lady Anne beszámolt róluk. Bővebben…

Andrew Morton: Diana igaz története – saját szavaival

2020.06.19. Andrew Morton - Diana igaz története – saját szavaivalAmikor beszereztem Sally Bedell Smith-től II. Erzsébet életrajzát, mellé rögtön meg is vettem a Diana életéről szóló könyvet, hogy mindkét verziót végiggondolva lássam az angol királyi család életének ezt a szakaszát. Akkor még nem is tudtam, mennyire fogom igényelni az egyértelműen elvakult ábrázolás után ezt a könyvet. Mert amíg az előző könyv egy szimpla életrajznak íródott, ennek már a címe is sugallja a részrehajlást. Félreértés ne essék, ez a történet leginkább Diana mellett áll, nem annyira királynővel szemben. Elkerülhetetlen viszont, hogy ez ne hasson ki az elbeszélésre. A másik, ami megkülönbözteti a két könyvet egymástól, hogy Diana saját szavait bizonyos céllal rögzítették, és ez a cél világosan érzékelhető is a könyvből. A hercegnő ugyanis az egyértelműen manipulált képhez szerette volna hozzáadni a saját nézőpontját, az ő történetével kiegészíteni a többit. Andrew Morton maga is úgy fogalmaz, hogy ez volt a világ leghosszabb kérelme egy esetleges váláshoz. A hercegnő halálának huszadik évfordulóján újra kiadták a könyvet, ami három részből áll: az elsőben Diana magnófelvételre mondott szavait olvashatjuk, a második maga a huszonöt évvel előbb kiadott könyv, a harmadikban pedig a szerző írja le a könyv utóhatásait és a hercegnő utolsó éveit. Bővebben…

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő

2020.06.12. Sally Bedell Smith - Erzsébet, a királynőEz az életrajz a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet királynőről egy – bizonyos szempontból – nagyon részletes leírása egy kivételes életű nőnek. Ahogyan az a könyv végi jegyzékből is kiderül, hatalmas anyagból dolgozott a szerző, amelyek egy része még soha nem állt korábban rendelkezésre. Mégis a stílusa és a választott témák, amiket a könyv érint, olykor felületesnek hatnak, mintha csak egy könnyed magazin elnyújtott cikkét olvasnánk. Annak, aki történelmi, politikai, gazdasági kontextusban is szeretne olvasni a leghosszabban uralkodó brit királynőről, csalódni fog ebben a könyvben, ahogyan azok is, akik – hozzám hasonlóan – objektív képet vártak róla és a családjáról.  Bővebben…

David Yoon: Frankly in Love

2020.05.15. David Yoon - Frankly in LoveA Frankly in Love egy nagyon hiteles könyv. David Yoon (a Minden, minden szerzőjének, Nicola Yonnak a férje) debütáló regényében nem is annyira a romantikán van a hangsúly, mint azt a fülszöveg sugallja, hanem elmerülhetünk az Amerikai Egyesült Államokban élő koreai diaszpóra életében és megvizsgálhatjuk a kultúrák találkozásának hatásait globális és egyéni szinten. Mindezt egy kamasz fiú friss és összetett nézőpontján keresztül, a miénktől teljesen eltérő megközelítési módon, ami azonnal felkeltette az érdeklődésem. A tradíciókból és etnikumból eredő elvárások és az életmód, amit a fiú családja él, gyökeresen eltérnek a nyugati, amerikai és a kaliforniai szemlélettől. Így, miközben a történet megnevettet, elgondolkodtat és meghat, egy realisztikusabb, földönjáróbb képet fest a szerelemről, családról, hagyományokról és rasszizmusról. A szarkasztikus, kicsit száraz humor, az első szám egyes személyben való elbeszélés, az élet valódi kihívásai közelebb hozzák a történetet olyan emberhez is, aki még csak hasonló körülmények és hatások között sem élt soha. Érezni lehet minden sorából, hogy a szerző őszintén és olykor kicsit nyersen, de a saját tapasztalatairól is beszél. Bővebben…

Tara Westover: A tanult lány

2020.05.08. Tara Westover - A tanult lányKiskoromban, családi körben többször elhangzott, hogy a testvérem az intelligens, én pedig a szorgalmas. Mivel én nem voltam olyan gyors, ezért inkább eltökélt lettem: a történelmet, fizikát addig olvastam, míg meg nem értettem az összefüggéseket, a matematika leckét mindig addig csináltam, míg az ellenőrzés nem igazolta a sikerem. Az egyetlen, amiben gyorsabb voltam a többieknél, az az olvasás. Azt hittem magamról, ettől leszek szorgalmas: a motivációtól, hogy márpedig nem hagyom, hogy egy tétel legyűrjön, a türelemtől, hogy addig ott ülök egy feladat fölött, amíg meg nem oldom, a dactól, hogy rám senki se mondja, nem vagyok olyan okos, mint a testvérem. Valami ilyen kép élt bennem a tanulásról, tudásvágyról, amíg el nem olvastam Tara Westover történetét. Ő megmutatta, micsoda erő rejlik az eszünkben, hogy milyen mértékű fejlődésre képes valaki önmaga-, és a világ megismerésében pusztán azzal, hogy kinyit egy könyvet. Bár olykor mind előszeretettel kritizáljuk az iskolákat, az oktatási rendszert, mégis érdekes volt az ő szemszögéből látni ezt is: egy eszközt arra, hogy a világnézetünket kitágítsuk és egyénileg fejlődjünk és nem arra, hogy lenézzünk másokra vagy ezzel piszkáljuk azokat, akiknek nem volt lehetősége / képessége annyit és olyan szinten tanulni, mint nekünk. Bővebben…

J. K. Rowling: Harry Potter és a halál ereklyéi (15 év után)

2020.04.10. J.K.Rowling - Harry Potter és a halál ereklyéi (15 év után)Nagyon furcsa érzés volt idén ezt a könyvet elolvasni. Az első felében mindig is nagy szerep jutott a reményvesztett, nyugtalan hangulatnak, izoláltságnak, frusztráltságnak, ami mintha csak a mai életet mutatta volna be egy globális vészhelyzet árnyékában. A normalitástól való távolodás, a belső feszültség növekedése, befelé fordulás, félelem a jövőtől, egy láthatatlan ellenség növekedése: csupa olyan érzés, ami most teljesen mást mond, mint amit fél éve üzent volna a könyv. Harry-ékkel együtt lett olyan fojtogató érzésem a híreket olvasva, ami felborította a lelki egyensúlyom, ahogyan velük együtt kerestem a napfényt egy sötét erdő ágai között. Sokkal inkább éreztem a lelki folyamatok kidolgozottságát, átgondoltságát, ahogyan a szereplők félnek, mivé lesz az életük, miközben próbálják megőrizni azt, ami számít. Egyszerre van jelen az életükben a félelem, a szeretet, a reménytelenség, a megbocsátás és az emberi hibákból és nézetkülönbségekből adódó konfliktusok. Ez a könyv rávilágított, mekkora hatalom rejlik az emlékezésben: fontos megőrizni, milyenek voltunk, miért érdemes élnünk és miért érdemes meghalunk.  Bővebben…

Ms. Havisham és a megállított óra

2020.02.21. Ms.Havisham és a megállított óraIdőnként mindannyian vágyunk arra, hogy az idő álljon meg. Hogy egy gyönyörű, illékony pillanatban ott maradhassunk. Mivel ez nem lehetséges, kincsként őrizzük az ezeket a lelkünk mélyén, időnként meglátogatjuk, felidézzük őket, így kapaszkodunk a boldogság, nyugalom és szépség múlandóságába. De sajnos ezeknél erősebb érzés a félelem, ami kiskorunktól kezdve formál minket. Az, hogy erősen emlékszünk a fájdalomra, a traumatikus eseményekre, megvédhet minket attól, hogy újra át kelljen élnünk őket. A természet különös fintora, hogy sokan benne ragadnak olyan pillanatokban, amiket mindenáron felejteni szeretnének, mert rettenettel, félelemmel tölti el őket, míg az örömteli idő elröppen a kezeik közül. Charles Dickens megalkotott egy különleges, egyéni karaktert, Miss Havishamet, akinek az élete egy drámai pillanatban megrekedt. Bővebben…

Charles Dickens: Szép remények

2020.02.14. Charles Dickens - Szép reményekLondoni utam egyik legemlékezetesebb pillanata volt, mikor Charles Dickens házában álltam és két réz palackot néztem. Akkor tudtam meg, hogy Dickens szülei az adósok börtönébe kerültek és a tizenkét éves Charles kénytelen volt egy fénymázműhelyben dolgozni. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját. Pár évvel később a család anyagi helyzete stabilizálódott egy örökségnek köszönhetően, de a szülők nem hagyták, hogy fiuk azonnal abbahagyhassa ott a munkát. Ez örök nyomot hagyott Charles lelkében és sosem bocsátotta meg nekik. A már említett palackokat mindvégig megőrizte, hogy emlékeztessék arra, honnan jött, mit élt át. Arra, hogy mindig gondoljon a nála kevésbé szerencsésekre. Dickens felnőttként sem érezte magát sose teljes anyagi biztonságban, szégyellte a múltját, neheztelt a szüleire. A pénz, a szegényég, a munkakörülmények, a nyomor állandó témáivá váltak. Majd 1860-ban írt egy történetet egy fiúról, akinek rettenetes gyermekkora van, ütik, bántalmazzák, így nem mer bízni az emberekben, fél szeretni, és annak az ambíciójának rendel alá mindent, hogy minél messzebb kerüljön ettől az élettől. Felejteni akar, miközben másokat nyom lefelé azért, hogy ő mehessen feljebb. Közben beleszeret egy gyönyörű lányba, akit arra neveltek, hogy szívtelen legyen. Ez a Szép remények. Bővebben…

Mary Ann Shaffer & Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

2019.12.20. Mary Ann Shaffer & Annie Barrows - Krumplihéjpite Irodalmi TársaságJuliet Ashton a második világháború utáni új világban, Londonban keresi a helyét. Elvesztette az otthonát, legtöbb emléktárgyát, köztük szeretett könyveit. A háború megsebezte, pusztítással teli rémképek gyötrik a város ostromáról. Ez soha el nem múló nyomot hagyott benne. A város maga is csupa rom, hamu, sokkoló történetek gyűjtőhelye, tele hozzá hasonló emberekkel, akik a megváltást keresik. Könnyítene mindenki a lelkén, de nem tudják, merre induljanak el ehhez. Hogyan is léphet tovább az ember ilyen élmények hatása alatt? Miután megtörtént az elképzelhetetlen, hol lehet megtalálni újra a normalitást, a hétköznapi életet? Szabad jól érezni magukat? Lehetséges izgalmat, munkát, szerelmet keresni egy világégés után? Emlékezni fontosabb vagy felejteni? A megoldás egy levéllel veszi kezdetét a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről, egy idegentől, aki egy könyvet keres. Az író másik kötetét, amiben benne volt a neve és a címe, korábban Juliet eladományozta, így tudja felvenni vele a kapcsolatot Dawsey, az új tulajdonos. Levelezni kezdenek, nem csak a férfival, de több barátjával is a szigetről és lassan feltárul a lány előtt egy kis közösség színes históriája a német megszállás idejéből, amelyben fontos szerepet kap egy ellopott malac és egy fiktív olvasókör. Ami egyszeri ürügyként indult, rendkívül gyorsan növi ki magát valami mássá és a túlélés záloga lesz a klub számára. Juliet ihletet keres új könyvéhez, így Guernsey-re utazik, hogy megismerkedjen személyesen is a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjaival és elképesztő történetükkel.  Bővebben…

Michelle Obama: Így lettem

2019.11.29. Michelle Obama - Így lettemMichelle Obama egy ikon. Élő jelkép. Rabszolgák ükunokája, aki First Lady lett. Egy sikeres férfi mögött mellett álló, önmaga jogán is elismert nő. A modern amerikai álom megtestesülése, ami a legtöbb színesbőrű számára még mindig csak rémálom. Elsőnek lenni bármiben, hatalmas felelősség, ami láthatóan az ő vállát is nyomja: példát kell mutatnia és vezetnie az úton azokat, akiknek segített kitaposnia azt. Ugyanahhoz a lehetőséghez hozzásegíteni másokat, amit ő megkapott. Ezt az érzést szemlélteti a története. Pont emiatt hiszem azt, hogy ő nem engedhette meg magának a teljes őszinteséget, nem vehette le minden felvett maszkját. Legalábbis nem életének azon a pontján, ahol megírta ezt az önéletrajzot. Amit az optimizmusról, kitartásról, elvekről és kemény munkáról elmond, az teszi értékké az írását. Az a Michelle, akinek az egyénisége kiragyog a lapok közül, lenyűgöző. Mégis a könyvet letéve azt éreztem, a teljes képnek maximum a felét mutatta meg.   Bővebben…

Danielle Teller: És boldogan éltek…

“Én nem a hercegné történetét írom meg, hanem a sajátomat, az egyetlen történetet, melyet jogomban áll elmondani.” 

2019.09.13. Danielle Teller - És boldogan éltek…Danielle Teller debütáló regényében Hamupipőke meséjének sötétebb oldalára vezeti az olvasóit. Nagy kedvencem ez a történet, és bár vannak elgondolkodtató elemei a gonosz mostoha érzéseit, motivációit illetően, ez a fikció az, ami több szempontból igazságot szolgáltat azzal, hogy az összes szereplőt kiemeli a mesék leegyszerűsített világából. Ellát, a mostohatestvéreit és Agnest is hús-vér emberként rajzolja meg az írónő, megőrizve legfontosabb tulajdonságaikat. Közben körbejárja a szegénység, szépség, család és társadalom fontos kérdéseit több nézőpontból is. Agnes életének olykor melankolikus, komor valósága nem csak kiszorítja a tündéri elemeket a történetből, de görbe tükröt is tart a mesék felé, amik nem kizárólag pozitívan hathatnak a gyermekekre.  Bővebben…

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

2019.09.06. Fredrik Backman - A nagymamám azt üzeni, bocsMind voltunk valamikor majdnem nyolc évesek, mint a történet főszereplője, Elsa. De egyszer csak átlépjük azt a határvonalat, ahonnan a Mhost átveszi az uralmat felettünk és minden bonyolult lesz, mint egy Facebook státusz. Ami még lényegesebb, lassan elfelejtjük, milyen volt a világ akkor, és milyen a bennünk élő kisgyermek. A szerencséseknek van valakije, akik emlékeznek és emlékeztetnek erre. Valaki, akitől a világ nem tűnik olyan rémesnek, és megtelik varázslattal, csodákkal, szuperhősökkel. Aki mellett az élet all inclusive. Elsának ilyen a nagymamája. Aki mindig mellette áll, történjen bármi. Aki felér egy hadsereggel. Akivel közös a nyelvük, történeteik és a múltjuk. Bővebben…